Jogerős: 12 év után elítélték a polgármestert

Jogerősen is elítélték Tóth Józsefet, Polgár jelenlegi polgármesterét. Egy 2005-ös hangfelvétel miatt hivatalos személy által elkövetett bűnpártolással vádolták, amit még a Hajdú-Bihar megyei közgyűlés szocialista alelnökeként követett el. 400 ezer forintot kell kifizetnie. Tóth József továbbra is tagadja a bűnpártolást, és ügyvédjével jogorvoslati kérelmet nyújt be a Kúriához.

  • 2017. február 02., csütörtök 20:38
Vágólapra másolva!

Egy hangfelvétel az egyik legfontosabb bizonyítéka annak az ügynek, ami miatt Tóth József már a negyedik ítéletét várja.

A vádirat szerint azt bizonyítja, hogy a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés korábbi elnöke bűnpártolást követett el az M3-as Kht pénzügyi szabálytalanságainak eltussolásában. Első fokon a járásbíróság 540 ezer forintra büntette, másodfokon a törvényszék elévülés miatt hatályon kívül helyezte a döntést, harmadfokon pedig az ítélőtábla visszautalta az ügyet a törvényszéknek.

A megismételt eljárásban a törvényszék enyhítette az elsőfokú bíróság ítéletét, csak 400 ezer forintot kell kifizetnie. Ezt azzal indokolta, hogy hosszúra nyúlt az eljárás. Egyebekben azonban elfogadta a járásbíróság 2014-es ítéletét, ami szerint Tóth József hivatalos személyként tudta, hogy bűncselekmény történt, mégsem tett feljelentést.

„A törvényszék álláspontja szerint a rendelkezésre álló bizonyítékokból nem tévedett az elsőfokú bíróság és az általa megállapított megalapozott tényállásokból, amikor a vádlott bűnösségére vont következtetést” – jelentette ki Feleginé Szabó Ágnes, a Debreceni Törvényszék bírója.

Tóth József nem fogadta el a nem jogerős ítéletet.

„Elfogadhatatlan számomra, és nyilván megyek a saját igazam után, és a felülvizsgálati kérelemmel élni fogok” – mondta Tóth József.

Jogi képviselője szerint a bíróság nem vett figyelembe a döntésnél minden bizonyítékot, ezek alapján ugyanis fel sem merülhet a bűnpártolás vádja.

„Írásos bizonyíték van arra, hogy a kalózfelvételeken rögzítettek után kifejezetten kezdeményezi Tóth József, hogy indítson eljárást a közgyűlés elnöke, mert itt visszaélések vannak” – mondta el Helmeczy László ügyvéd.

Tóth József ügyvédjével azt tervezi, hogy a Kúria mellett a nemzetközi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak, jár-e kártérítés a 12 év meghurcoltatásért.