Kétezer munkahely lehet veszélyben

Újabb, akár 2000 fős leépítés is jöhet idén a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál – értesült a Magyar Nemzet.

  • 2017. február 02., csütörtök 06:35
Vágólapra másolva!

A lap információi szerint a költségvetési törvény alapján mintegy 50 millió forinttal kevesebb jut majd bérekre, miközben a tavaly bevezetett életpályamodell csak 2016 második felében 7 milliárdos többletkiadást hozott.

Az adóhatóságnál Vida Ildikó 2015-ös lemondását követően komoly elvándorlási hullám indult: a létszám csak tavaly 3000-rel, 19 500 főre apadt.

Az újság úgy tudja: adórevizorok, végrehajtók ezrei hiányoznak jelenleg a rendszerből.