Szijjártó: Nincs napirenden egy új légitársaság

A korábbi sajtóhírekkel ellentétben nem tárgyalt új nemzeti légitársaság beindításáról Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin – ezt a Hír TV kérdésére válaszolta a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter azt mondta: a korábbi Malév-hitellel kapcsolatban körvonalazódni látszik a két fél közötti megállapodás; új légitársaság alapítása jelenleg nincs napirenden.

  • 2017. február 03., péntek 16:29
Vágólapra másolva!

Öt évvel ezelőtt, 2012 február 3-án, reggel 6 órakor állt le a Malév. Az összes járatot törölték. Az állami cég 2500 dolgozója még aznap megtudta, hogy nincs tovább. „Elhangzott a rövid, nem tudom, mennyire hivatalos tájékoztató során, hogy keressetek munkát. Ez nagyon rosszulesett. Amikor le kellett venni az egyenruhát, hogy ez esetleg az utolsó alkalom volt, hogy egy járatra brífingelni akartunk, a napi rutint akartuk folytatni, mint máskor, és ahogy ezt ma nem lehetett, esetleg soha többé nem lesz már az életben… Nehéz manapság újból talpra állni” – fogalmazott egykor G. Pataki Edit légiutas-kísérő.

Igazi magyar történet volt a Malév körül kialakult helyzet – mondta Varga. G. Gábor, a Hír TV munkatársa, aki korábban könyvet írt a légitársaság csődjéről. „A fapados járatok egy olyan versenyt jelentettek, amihez nagyon nehezen alkalmazkodott egy olyan vállalat, ami nem tudta levetkőzni a régimódi szocialista működését. Másrészt viszont a magyar állam sem jött rá arra, hogy azzal, hogy ha egy veszteséges céget támogatunk, azzal a versenybe avatkozunk be” – mutatott rá a A Malév-sztori című könyv szerzője.

2009-ben vált külgazdasági kérdéssé a légitársaság sorsa, miután a Malév privatizációját korábban hitelező orosz állami bank tulajdonosa is lett az akkor már komoly pénzügyi nehézséggel küzdő társaságnak. Az orosz Vnyesekonombank több milliárd forinttal finanszírozta a céget.

„A Malév-hitel ügyében van egy körvonalazódó megoldás, amely mindkét fél számára kielégítő lehet” – mondta pénteki sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter. A korábbi adósságot kiegyenlítheti a kormány, azonban egy új nemzeti légitársaságról nem tárgyalt a kormány a héten Magyarországon járt orosz delegációval.

„Korábban tárgyalások napirendjén szerepelt, hogy esetleg lehet-e olyan üzleti terv, amelynek mentén – akár orosz gazdasági vagy technológiai szerepvállalással – egy nemzeti légitársaság vagy annak valamilyen formájú utódja indítható lenne. Azonban a tárgyalások során nem sikerült összeállítani olyan üzleti tervet, amely egy ilyen vállalkozás profitábilis működését hosszú távon alátámasztotta volt, ezért ez lekerült a napirendről néhány hónappal ezelőtt” – fogalmazott a tárcavezető.

A Malév csődje után egy évvel Sólyom Hungarian Airways néven alapítottak új magyar légitársaságot, a cég még 2013-ban fizetésképtelenné vált.