NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV belföldi hírei
Gyurcsány üzent CEU-ügyben: menjen az ördögbe

Gyurcsány üzent CEU-ügyben: menjen az ördögbe

Megtetszett a volt román miniszterelnöknek a magyar ötlet, ami szerint az Orbán-kormány engedélyhez kötné az unión kívüli országok felsőoktatási intézményeinek magyarországi működését. Victor Ponta egyetért a törekvéssel, és törvénybe foglalná annak romániai változatát. Gyurcsány Ferenc DK-elnök szerint – bár Románia uniós ország – ez veszélyeztetheti a magyar érdekeket. A Hír TV-nek nyilatkozó történész pedig azt mondta: a román politikus kijelentése várható volt és válasz lehet arra, hogy a hírek szerint már a kolozsvári egyetemi oktatók is bejelentkeztek a budapesti CEU-ért.

  • 2017. március 31., péntek 17:57
Vágólapra másolva!

Jónak találja a kezdeményezést, és ő is hasonlót kíván benyújtani a bukaresti törvényhozásnak – ezt írta Victor Ponta a Facebookon a magyar kormány tervéről. A volt román miniszterelnök arra nem tér ki, hogy mely romániai intézményeket regulázná meg, így nem nevesíti a határon túli magyar egyetemeket – a Sapientiát és a Partiumi Keresztény Egyetemet sem, amelyeknek a CEU-hoz hasonlóan nincs kampuszuk az anyaországban.

A Demokratikus Koalíció elnöke szerint épp az az egyik gond az Orbán-kormány törvénytervezetével, hogy nem veszi figyelembe a következményeket.

A Hír TV-nek nyilatkozó szakértő szerint Victor Ponta kijelentése válasz lehet arra, hogy a litván főváros, Vilnius után már a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem oktatói is bejelentkeztek a budapesti CEU-ért – amennyiben annak működése Magyarországon veszélybe kerülne. Stefano Bottoni hozzátette, ha a volt román miniszterelnök ötlete a magyar kormány logikáját követné és külhoni magyar intézmények kerülnének veszélybe, az nem tenne jót a román–magyar viszonynak.

„Nem tenne jót a kooperációs vonalnak, ha most egy olyan fejezetet nyitnának meg újra, ami úgy tűnt, hogy le van zárva. Tehát a Sapientia Egyetem, ugye, 2001 óta működik, lassan 15 éve, egyébként az egyik legjobb romániai nem állami egyetemként van számon tartva, beépült az ottani tudományos életbe, igazán a működése senkit nem zavar” – fogalmazott a történész.

A kormányszóvivő nem tart következményektől:

Victor Ponta azt ígérte, a jövő héten nyújtja be a bukaresti törvényhozásnak a magyar törvénytervezet szellemében készített javaslatát.