NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV belföldi hírei
32 ezer ember jelezte, hogy megy, áttették a gyülekezőt

32 ezer ember jelezte, hogy megy, áttették a gyülekezőt

A vártnál jóval többen jelezték részvételüket, ezért módosítottak a tüntetés helyszínén a CEU melletti vasárnapi demonstráció szervezői.

  • 2017. április 08., szombat 13:13
Vágólapra másolva!

A Clark Ádám tér helyett a Várkert Bazárnál gyülekeznek majd a Közép-európai Egyetem megmaradásáért vonulók. A szervező Oktatási Szabadságot csoport Facebook-oldalán már 32 ezren jelezték, hogy részt vesznek – ez a szám a háromszorosa a múlt vasárnapinak.

A demonstrálók a Várkert Bazártól a Kossuth térre vonulnak majd, azt kérik Áder János államfőtől, ne írja alá a jogszabályt, hanem küldje felülvizsgálatra azt az Alkotmánybírósághoz. A tiltakozók abban bíznak, a taláros testület tagjai kiállnak majd a szabad oktatás, az egyetemi autonómia és a gondolkodás szabadsága mellett, vagyis alkotmányellenesnek nyilvánítják a törvényt.

Mint arról beszámoltunk, a CEU védelmében április 4-én tartottak tüntetést Budapesten. A többezres tömeg a belvárosban, a CEU épülete előtt gyűlt össze, ahol beszédek hangzottak el magyar és angol nyelven, majd a demonstrálók a Parlament elé vonultak.

Az okok

Megkapta az első csapást a Soros-birodalom az Orbán-kormánytól. A Fidesz és a KDNP egy nap alatt keresztülvitte a parlamenten azt a törvénymódosítást, amely a Közép-európai Egyetem bezárásához vezethet. A jobbikosok és a Gyurcsány-párt képviselői nem vettek részt a szavazásban, a többi ellenzéki politikus nemmel voksolt. Bővebben>>>