

Az mszp nem állít új, saját jelöltet, inkább elkezdik az egyezkedést a többi ellenzéki párttal arról, hogy az egyéni választókerületekben csak egy baloldali riválisa legyen majd a Fidesz-jelölteknek.
„A következő napokban, hetekben én megkezdem a tárgyalásokat a lehetséges szövetségesekkel, ehhez a Magyar Szocialista Párttól teljes körű felhatalmazást kaptam” – így nyilatkozott még év elején Botka László a lehetséges ellenzéki összefogásról, miután bejelentkezett a szocialisták miniszterelnök-jelöltjének.
„Hé, fideszes főbetyárok! Eljött az idő, amikor visszaköveteljük tőletek az országot!” – Májusban már az új baloldali programot sorolta, béremeléssel és a 13. havi nyugdíj ígéretével.
| Egységesen lesújtó a hangulat |
| Fényévekre kerültünk Orbán Viktor leváltásától, na nem mintha eddig annyira közel lettünk volna hozzá – fogalmazott a Hír TV-nek az MSZP elnökségi ülését követően egy szocialista politikus név nélkül. Egy másikuk szerint nem voltak viták, egységesen volt lesújtó a hangulat a megbeszélésen. Egy harmadik politikus pedig arról beszélt, hogy jelenleg Vona Gábor az egyetlen kihívója Orbán Viktornak – számolt be a Hír TV munkatársa a helyszínről. Névvel egyedül Ujhelyi István volt hajlandó nyilatkozni, ő lényegében Botka László szavait ismételte meg: Orbán Viktor és a Fidesz putyini módszerekkel dolgozva, ügynököket rájuk küldve forgácsolta szét az egyetlen esélyes demokratikus kihívót. |
„Tegyünk igazságot! Fizessenek a gazdagok!” – Botka László elhíresült mondatára épült az óriásplakát-kampány is. Arról azonban közben tovább folyt a vita, hogy a szocialisták kikkel fognak össze. A Demokratikus Koalíciót becsatornázták volna, ám csak Gyurcsány Ferenc nélkül. Végül a Liberálisok és a Párbeszéd kivételével mindenki nemet mondott nekik, az MSZP népszerűsége pedig a közvélemény-kutatásokban történelmi mélypontra, 10 százalék alá süllyedt.
„Szeretném bejelenteni, hogy a mai nappal visszaadtam a miniszterelnök-jelölti felkérést, és erről tájékoztattam a Magyar Szocialista Párt elnökségét” – hétfőn már így kezdte sajtótájékoztatóját Szeged szocialista polgármestere. Kilenc hónapig tartott Botka László miniszterelnök-jelöltsége.
„Tíz hónappal ezelőtt összefogásra, szövetségre hívtam valamennyi demokratikus erőt, hogy közösen mutassuk meg, győzni fogunk, győzni akarunk, és képesek vagyunk együtt kormányozni – tette hozzá. – Egy héttel korábban egy újabb konkrét ajánlattal fordultam hozzájuk, a listás helyek felét ajánlottam fel az ellenzéki pártoknak. Ezt a hétvégén a DK és az LMP is elutasította, fideszes ügynökök pedig nekem rontottak” – jegyezte meg Botka László. Botka szerint hibázott, amikor nem mérte föl, hogy a demokratikus ellenzék több tajga – szavai szerint – nem győzni, hanem túlélni akar, továbbá hogy a Fidesz pedig minden eszközzel meg fogja akadályozni a demokratikus erők összefogását.
Botka László Tarjányi Péterre és Lattmann Tamásra célozhatott.
A Zoom.hu tulajdonosa, a Magyar Progresszív Mozgalom vezetője a Hír Televíziónak nem akart nyilatkozni, a HVG-nek viszont azt mondta: nem érez felelősséget Botka lemondásáért, de azt elismerte, hogy nyomást gyakoroltak a szocialisták egy új közös baloldali ellenzéki jelölt állításáért. Lattmann Tamás, akit Tarjányi ajánlott az MSZP figyelmébe, pár napja robbantott, elárulva, hogy egy éve a szocialisták vele is tárgyaltak arról: legyen a baloldal miniszterelnök-jelöltje.
– Ha valaki ma azt gondolja, hogy az MSZP esélyes párt az ellenzékben, az nem tudja, mit beszél, az MSZP-nek a népszerűsége szabadesésben van jelenleg, és ez csak változni fog, különösen azzal, hogy Botka Lászlónak a hétfő délelőtti javaslata nem más, mit egy sírva könyörgés azért, hogy végre valaki döfje őt le a fenébe, hogy megint sértődötten elvonulhasson, mint ahogy tavaly nyáron a választmányi elnökségért.
– De az a valaki most nem pont ön?
– Nem, én nem vagyok politikai szereplő, itt a ledöfés arról szól, hogy politikai pártok azt fogják mondani, hogy Laci, nem, nem kellesz” – fogalmazott a nemzetközi jogász az Egyenesen stúdiójában.
Nem lesz újabb szocialista miniszterelnök-jelölt, jelentette be a pártelnök. „Szándékunk az, hogy az egyéni körzetekben lévő közös indulás lehetőségét, jogi és politikai lehetőségét fogjuk megvizsgálni. A következő időszakban szerintünk a politika fókuszában az egyéni körzetekben való megállapodás van. A közös indulás lehetőségét egy későbbi szakaszban fogjuk csak megvizsgálni” – fogalmazott Molnár Gyula.
Nem csak miniszterelnök-jelöltjüket vesztették el a szocialisták – Botka Lászlóval együtt távozik bizalmasa, a szintén szegedi Ujhelyi László is az alelnöki tisztségből. Az EP-képviselő közleményében puccsról ír, szerinte a Fidesz beépült az MSZP-be, a demokratikus erők pedig végletesen megosztottá és megtörtté váltak.
Gőgös Zoltán is mérlegeli, hogy marad-e vagy sem. Az MSZP elnökhelyettese közösségi oldalán megköszönte Botka Lászlónak, hogy visszahozta azt a karakteres baloldali ajánlatot, amely régóta hiányzott a magyar embereknek, ám mint írta, sajnos nem ennek a megismertetésével foglalkoztak, hanem az értelmetlen szövetségkötéssel, amiről az elején világossá vált, hogy nem fog menni, hisz nem mindenki érdekelt Orbán leváltásában.
Szanyi Tibor viszont keményen odaszólt a lemondott Botka Lászlónak Az MSZP EP-képviselője a Tumblr-oldalán azt írta: „Szerintem egy vezető nem attól vezető, hogy összeszarja magát, és harc helyett hazaköpköd”.
Sajnálja, hogy Botka László lemondása miatt este elmarad az MSZP–Jobbik miniszterelnök-jelölti vita, reagált a szocialista politikus bejelentésére Vona Gábor. A Jobbik elnöke ezt a közösségi oldalán tette közzé, ahol azt is jelezte: Orbán Viktort továbbra is várja egy nyilvános tévévitára.
Sajnálja Botka László lemondását a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje, aki beállt volna a szocialista jelölt mögé. Karácsony Gergely a Facebookon azt írta: a szegedi polgármester volt hosszú évek óta az első szocialista vezető, aki felismerte, hogy a pártjának alapvetően meg kell újulnia. Szerinte az kérdés, hogy mi okozta a vesztét, de az biztos, hogy Botka László az ellenzék számára nem tudott sem békét, sem együttműködést hozni, pedig arra lett volna szükség.
Az Együtt tudomásul veszi Botka László visszalépését. Miután a párt továbbra is abban hisz, hogy egyetlen demokratikus ellenzéki jelölt induljon minden egyéni választókerületben, Juhász Péter elnök szerdán megbeszélésre várja az „új pólus” pártjait, amelyeknek most még nagyobb a felelősségük, hogy 2018-ban közösen leváltsák Orbán Viktort, áll a párt közleményében.
Botka László tele volt botrányokkal, bukása így nem meglepő – így kommentálta a Fidesz-frakció a történteket. A nagyobbik kormánypárt képviselőcsoportja szerint Botka László ugyanolyan szocialista jelölt volt, mint Gyurcsány Ferenc és a többiek, és a következő jelölt is ugyanolyan szocialista lesz, mint az eddigiek, a baloldalon ugyanis semmi sem változik, áll a frakció közleményében.