NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV belföldi hírei
Az Emmi szerint a Nyugat a felelős az orvoshiányért

Az Emmi szerint a Nyugat a felelős az orvoshiányért

A Nyugatot teszi felelőssé a kormány az orvoselvándorlás miatt. Korábban Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere emlegetett maffiamódszereket a magyar orvosok elcsábításakor. Ónodi-Szűcs Zoltán államtitkár szerint is szándékosan Közép- és Kelet-Európából szereznek orvosokat a nyugatiak, de a módszerről többet nem tudtunk meg.

  • 2017. november 28., kedd 15:01
Vágólapra másolva!

Kevés az orvos a szakrendelőkben és a kórházakban is. „Sajnos nekünk kell megküzdenünk azzal a problémával, hogy a betegek nem értik, hogy mi az, hogy nekik most van panaszuk, de bizonyos szakvizsgálatra nem kapnak, csak hat hónap múlva időpontot” – mondta Kassai Tibor sajószentpéteri háziorvos.

Az állami nyilvántartás szerint január óta hétszáz orvos vagy ápoló kért engedélyt külföldi munkavállalásra. A helyzet biztatóbb, mint tavaly volt, de az elvándorlás megfékezése nem a kormányzati egészségpolitikának köszönhető – nyilatkozta Látótér című riportműsorunknak Sinkó Eszter szakközgazdász. Szerinte azért jobbak az elvándorlási adatok, mert „a magánegészségügyi ellátás belépett, tehát nem mennek el külföldre, viszont elmennek a szektorból, magánegészségügyi szolgáltatóhoz. Ezért az adatok megtévesztők.”

Az emberi erőforrások minisztere szerint a gazdag országok nem válogatnak a módszerekben, amikor a képzett munkaerőt csábítják magukhoz. „Az agyelszívás nagy nemzetközi üzlet, adott esetben akár maffiamódszerekkel is egyébként” – jelentette ki Balog Zoltán.

Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkár a jelenséget nem tagadta, de azt nem tudtuk meg tőle, hogy mit értett a miniszter maffiamódszereken.

Az egyik munkaerő-közvetítő cég vezetője szerint a magyar orvosokat nem a maffia mozgatja, hanem a pénztárca indítja el Nyugat-Európába vagy Skandináviába. „Egy ápoló akár hétszer annyit is megkeres kint, mint Magyarországon, az átlag a négy-ötszörös különbség. Ahhoz, hogy az ember viszonylag jól keressen Magyarországon, rengeteg túlórát, ügyeletet, éjszakai műszakot kell elvállalni, amiben gyakran kiégnek az emberek” – ismertette Tarnay Marcell.

Egyes becslések szerint az évtized végére közel egymillió magyar ember maradhat állandó háziorvos nélkül.

Se pénz, se jövőkép

A pénz mellett a jövőkép is hiányzik az egészségügyi alapellátásból a Jobbik szakpolitikusa szerint. Rig Lajos a parlamentben arról beszélt napirend előtti felszólalásában, hogy a háziorvoshiány legfeljebb átmenetileg enyhíthető a praxisok összevonásával. Megemlítette, hogy a szakma elöregedett, a háziorvosok átlagéletkora ötvenhat év.

„A megemelt finanszírozás, a dupla asszisztens, illetve az adminisztratív terhek csökkentése valós problémamegoldási javaslat lehetne, amellyel valamilyen szinten meg lehetne állítani, hogy a háziorvosok elmenjenek. Fel lehetne lendíteni, hogy a frissen végzett szakorvosok praxisokban kössenek ki, és ne csak a kórházi állományt növeljék” – vázolta a jobbikos politikus.

Hatvan százalékkal több pénzt kapnak a háziorvosok, mint 2010-ben – válaszolta Rig Lajosnak az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. Rétvári Bence hozzátette, hogy külön állami támogatást kapnak azok az orvosok, akik olyan települést választanak, ahol évek óta nincs háziorvos.

Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról