
500 ezer embernek nyújt biztonságot a tározó
Kiskörénél átadták a nagykunsági víztározót, amely az Orczy Lőrinc nevet viseli, valamint a néhány kilométerre lévő hidat, melyet Szapáry Gyuláról neveztek el. Ez a negyedik megépült árapasztó tározó a Tisza mentén, amely a többivel együtt összesen csaknem egy méterrel képes csökkenteni a folyón levonuló nagyobb árvizeket.
Elkészült a nagykunsági árvízszintcsökkentő tározó, amely hat település területén, 40 négyzetkilométeren fekszik. A tározó a Tisza magas árhullámai esetén nyújt biztonságot közel 500 ezer embernek Jász-Nagykun-Szolnok megyében.
„A gátakat már nem lehet az egekig magasítani, ezért a szakembereknek új megoldásokat kellett keresni, így jött az ötlet és így született meg a Vásárhelyi terv, hogy építsenek árvízapasztó-tározót. Három épült meg idáig, most elkészült a negyedik, köszönet érte” – fogalmazott Áder János köztársasági elnök az átadón.
Mostantól jóval olcsóbbá és biztosabbá válik a védekezés árvíz esetén. A tározóba eresztett víz mennyiségével 21-22 cm-rel lehet csökkenteni a Tisza vízszintjét.
Ha a tározót meg kell nyitni, a Szapáry Gyula híd alatt fog elfolyni a Tisza. Az új tározó közel 100 millió köbméter víz befogadására képes.













