
Folytatódik az egészségügy központosítása
A védőnői hálózat állami irányítását tervezi a kormány, az átszervezés miniszteri biztosa Bábiné Szottfried Gabriella fideszes országgyűlési képviselő lesz május közepétől. Ezt a felújított váci kórház átadásán jelentette be az egészségügyért is felelős humánminiszter. A védőnői szolgálatok fenntartói jelenleg az önkormányzatok.
A váci kórházat több mint 2 milliárd forintból újították fel. Az intézmény ellátási körzetében kétszázezren élnek.
Megújult a teljes épületegyüttes és új építésű részek is kerültek kialakításra – mondta el Sámoly György főigazgató, majd hozzátette: a kórház épülete megfelel a modern, korszerű, energiatakarékos elvárásoknak.
Az egészségügyért is felelős humánminiszter szerint az elsődleges cél, hogy a betegek minél kevesebb időt töltsenek kórházban. A megelőzéshez hozzájárulhat a védőnői szolgálat – fogalmazott Balog Zoltán. Továbbá bejelentette, hogy egy miniszteri biztost nevez ki, hogy még jobban össze tudják fogni a védőnői hálózatot. A cél, hogy az egységes, központi irányítás segítségével nagyobb biztonságban érezhessék magukat a védőnők és a munka, amit elvégeznek még jobb hatásfokú legyen.
A miniszteri biztos korábban a váci kórház nővére volt. A védőnői hálózatot is uniós forrásból újítják meg.













