Ilyen hülyét még nem látott Gyurcsány

A Laborc–Portik-találkozó nem volt hiba, sőt bevett szokás a titkosszolgálatoknál, hogy az alvilágtól szereznek információkat – legalábbis Gyurcsány Ferenc szerint.

  • 2013. április 26., péntek 20:40
Vágólapra másolva!

Azt mondta: ha az MSZP-ből valaki elfogadott pénzt Portiktól, az bűncselekmény, ugyanakkor Laborc Sándor ártatlanságát igazolja, hogy felvételeket készített a találkozókon.

„A volt titkosszolga a szabályok szerint fölvette a találkozót és lehelyezte az irattárba. Hát olyan hülyét még nem láttam magunk között szólva, aki elmegy lopni, csalni, hazudni, hazát árulni, majd felveszi magnóra, majd elhelyezi az állambiztonság levéltárában” – fejtette ki Gyurcsány.