Különleges technikával betonoznak

Magyarországon eddig nem alkalmazott technológiával bővítik a fővárost elkerülő gyűrű déli szektorát. A dugókat leállósávokkal előzi meg a beruházó. A munkákat nyár végére fejezik be.

  • 2013. április 27., szombat 20:36
Vágólapra másolva!

Bővítik az 51-es főút és az M5-ös autópálya közötti szakaszt. A technológiát eddig nem alkalmazták Magyarországon, háromszor gyorsabb vele a betonozás. „Az a lényege ennek a finomabb minőségű betonnak, hogy halkabb, kevesebb zajjal jár, ami kifejezetten fontos, mert itt nagyon sokan laknak a környezetben" – mondta el Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs vezetője.

Júliustól kétszer három sávon haladhatnak az autósok, és építenek egy-egy leállósávot is. A 16 kilométeres szakasz megépítése 44 milliárd forintba kerül, de az összegben két új Duna-híd is benne van. Fedezetül az uniós források szolgálnak.


A Budapestet elkerülő M0-s körgyűrű új szakasza nem része a júliustól induló elektronikus útdíjrendszernek. A 3,5 tonnánál nehezebb teherautók a használat arányában fizetnek majd csaknem 6400 kilométeren. A rendszert magyar tulajdonú cégek konzorciuma építi ki, a szerződést másfél hete írták alá.

„Az áthaladást ma is tudja az állami autópálya-kezelő ellenőrizni, csak nyilván jóval szigorúbb feltételeknek kell megfeleljen egy új rendszer, hiszen nemcsak a gépjárművek rendszámát kell felismerni, hanem az úgynevezett tengelyterhelést, ez az egyik legfontosabb díjkategória-meghatározó tényező” – fejtette ki Völner Pál, az NFM államtitkára.

Az elektronikus útdíjból 150 milliárd forint bevételt vár évente a kormány.