
A rendőrség ürítheti ki a józsefvárosi piacot
Heteken belül felszámolják a józsefvárosi piacot. A bíróság elrendelte a terület kiürítését, aki nem hajlandó távozni, azt a rendőrök viszik ki – írja az ATV.hu.
A MÁV Zrt. a 2007-ben kötött szerződéseket 2013 júniusában mondta fel; a bérlőnek novemberig kellett volna elhagynia a területet. A Komondor Kft. vitatta a szerződés felmondásának érvényességét, még azután is a területen maradt, hogy a tulajdonos megszüntette a víz- és áramellátást a piacon. A végrehajtás megkezdésének pontos időpontját az ügyben eljáró végrehajtó jelöli meg.













