A csendes többség tétlenül nézi a demokrácia lebontását. Amelyik párt saját szavazói akaratával szemben politizál, először veszíti el szavazóit, majd maga is ellenfele áldozatául esik. Áruló vezetőit se a tagság se korábbi szavazói nem követik ugyanis tovább. Kamujobboldal: társutasok, radikálisok és hasznos idióták.
Kékcédulás választás, megtévesztő kampány, kamupártok, külföldi nyomás: ennek ellenére 1947-ben is abszolút többséget szereznek a polgári pártok. Horváth János egykori képviselő felidézte: Angyalföldön több szavazatot kapott a Kisgazdapárt. A baloldal magától soha nem lett volna képes hatalomra kerülni, minden csalás és megtévesztés ellenére sem. „Én lobogtattam a kisgazdapárti zászlót, a kommunistákét nem más, mint Kádár János” – idézte fel az eseményeket Horváth János. „A baloldal mindig jobban tudja, hogy kell a válságból kivezetni az országot, ezzel szemben inkább azok előidézésében jeleskedik” – mondta Horváth János. Az 1945-ös parlament egykori tagja szerint szovjet fegyverek támasza nélkül önmagától sosem került volna hatalomra a magyar baloldal.
Tekintse meg a teljes adást:
A szovjetizálást azonban előre eldöntötték.
A beszélgetésben már jórészt elfeledett egykori hősök, meghurcolt politikusok neve is elhangzott: Pfeifer Zoltán, Sulyok Dezső és Kovács Imre neve is felmerültek. Pfeiffer Zoltán, a Bajcsy-Zsilinszky Endre-féle fasiszta ellenállás oszlopos tagja is alig 2 év alatt „fasiszta sámán” lett. A mérsékelt polgári oldal felelőssége abban áll, hogy nem akarták magukat összekötni megbélyegzett emberekkel. Szerencsés Károly a hősök mellett felidézte az olyan kollaboránsok, mint Balogh István páter politikai alakját is, akinek mozgalma a Független Kisgazdapártot és a jobboldalt volt hivatott megosztani. Rákosi Mátyás Klebelsberg Kúnó egykori személyi titkárának és kancelláriaminiszternek, római katolikus papnak a vezetésévek hozta létre a „valódi konzervatív és igazi keresztény” Független Demokrata Pártot, melynek vezetője később 1949-ben a kommunisták listáján szerzett magának előkelő helyet a diktatúra első parlamentjében. 1950-től a papi békemozgalom meghatározó alakja lett haláláig. A Kisgazdapárt 1945-ös szétverésének, és az 1947 és 1949 közötti időszak kapcsán hangoztak el ezek a mondatok.
