NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvBelföld
A Fidesz népszerűsége töretlen, az ellenzék szétesett

A Fidesz népszerűsége töretlen, az ellenzék szétesett

Deák Dániel politológus, a Figyelő főmunkatársa szerint április óta „befagytak” a pártpreferenciák Magyarországon, a Fidesz népszerűsége töretlen, az ellenzék pedig szétesett.

  • 2018. december 30., vasárnap 10:32
Vágólapra másolva!

A politológus vasárnap a köztévé stúdiójában arról beszélt, hogy az ellenzékiek nem tudják, mit kezdjenek magukkal, továbbra sincs ideológiájuk és víziójuk bevándorláspolitikai vagy az Európai Uniót érintő kérdésekben. Ezzel szemben a kormánypártok továbbra is azt a politikát képviselik, mint a tavaszi országgyűlési választások előtt, amelynek köszönhetően fennmaradt mintegy hárommilliós táboruk – tette hozzá.

A decemberi tüntetésekről szólva a politológus úgy fogalmazott: az elmúlt hetek tiltakozásai nem voltak olyan nagyszabásúak, mint korábban például a netadó elleni tüntetés. Nem alulról jövő tiltakozások ezek, hanem a pártok hívták utcára a saját aktivistáikat, fogalmazott. Deák Dániel szerint, ami az MTVA székházánál, az Országgyűlésben és az utcán zajlott, lényegében egy „láthatósági” verseny volt az ellenzéki pártok között.

Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról