
Azok beszélnek, akik tönkretették a gazdaságot és a válságban is mindig csak elvettek
A Fidesz közleménye - Reagálás Molnár Csaba (DK) és az MSZP nyilatkozatára.
A baloldal mintha a vírusnak drukkolna, ami egyre több embert betegít meg és egyre több munkahelyet fenyeget. A baloldal az összefogás helyett mégis csak azzal van elfoglalva, hogy politikai támadásokat indítson a kormány ellen. Most egyszerre van szükség rendkívüli egészségügyi és gazdaságvédelmi intézkedésekre is, a baloldal még sem szavazta meg a veszélyhelyzet kezeléséhez szükséges törvényt és intézkedéseket. Most pedig azok a Gyurcsányék és szocialisták beszélnek kudarcos gazdaságvédelemről, akik kormányzásuk alatt tönkretették a gazdaságot, duplájára emelték a munkanélküliséget és az volt a válságkezelési módszerük, hogy adót emeltek, megszorításokat hajtottak végre, eladósították az országot, a családokat és a vállalkozásokat. A kormány ezzel ellentétes válságkezelést választott, és a kormánypártok támogatják a gazdaság ösztönzését, a munkahelyek és a családok védelmét, az adócsökkentéseket, valamint a bajba jutott vállalkozások és szektorok támogatását.
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
Kiadó: Fidesz
MTI














