
Hornung Ágnes elmondta, a 12 éve alapított kitüntetéssel a kormány méltó módon szerette volna elismerni azokat kis-, közép- és nagyvállalatokat, költségvetési szerveket és egyházi szervezeteket, amelyek elősegítik a munka és a családi élet közötti minőségi kapcsolat megteremtését. A díjjal egyszerre ismerik el a munkahelyeken már létező és a tervezett intézkedéseket, fejlesztéseket - tette hozzá, megjegyezve, hogy a cím az erkölcsi elismerés és a támogatási összeg mellett hozzájárul a szervezet pozitív munkáltatói képéhez, és jelentős előnyt biztosíthat a munkavállalókért folytatott versenyben is.
Hornung Ágnes elmondta azt is, hogy az idei díjazottakkal már 536-ra emelkedett a Családbarát munkahely címet kiérdemlő szervezetek száma. Az államtitkár arról beszélt, hogy a kormány családpolitikájának egyik fontos pillére a munkahely és a család közötti egyensúly megteremtése, intézkedéseik a szülők és nagyszülők mozgásterének növelését, a munkanapok stresszmentesebb megélését és a családok biztonságérzetének növelését célozza.
A cselekvések középpontjában a gyerekek állnak, a kormány ugyanis azt szeretné, hogy Magyarországon minden vágyott gyermek megszülessen, ehhez pedig olyan partnerekre van szükség, amelyek azonosulni tudnak a családbarát filozófiával - emelte ki Hornung Ágnes. A beérkezett pályázatok közül idén 54 nyertest választottak ki, könyvtár, bölcsőde, óvoda, egyetem, tankerületi központ, önkormányzat, kormányhivatal és büntetés-végrehajtási intézet mellett Családbarát munkahely címet kapott a Nemzeti Választási Iroda, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet, a Szent Margit Kórház, a Magyarországi Református Egyház, a Magyar Bencés Kongregáció Pannonhalmi Főapátság, a Néprajzi Múzeum és a Vakok Állami Intézete.
HírTV/MTI
Továbbiak a témában
2 perc Nem az a kérdés, mit mondtak Orbánról, hanem hogy mit kezdtek a saját ígéreteikkel
2 perc Ha mindig a politikai ellenfél intézménye kerül sorra, meddig nevezhető ez szakmai átalakításnak?
1 perc 










