NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvBelföld
Gyöngyösi és a Jobbik éveken át támadta Izraelt

Gyöngyösi és a Jobbik éveken át támadta Izraelt

Néhány évvel ezelőtt a Jobbik elnöke még élesen támadta Izraelt, listázni akarta a zsidó képviselőket, és Palesztina mellett szabályos kampányt folytattak. A párt korábbi elnöke pedig minden magyar kapcsolatot meg akart szakítani a zsidó állammal. Azonban a szombati terrortámadás után Gyöngyösi Mártonnak változott a véleménye: most már elítéli a Hamász cselekedetét.

  • 2023. október 11., szerda 12:45
Vágólapra másolva!

– Listázni akarta a zsidó származású képviselőket még 2012-ben a magyar országgyűlésben Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnöke.

"Érted is egy zsidó halt meg Marci!" – Ezt pedig már az emberek üzenték az egyik transzparensen pár nappal a botrányos kijelentései után Gyöngyösi Mártonnak. Ám a Jobbiknak és a párt jelenlegi vezetőjének nem ez volt az első alkalom, hogy a zsidókat és Izraelt támadta.

2012-ben tüntetést szerveztek az izraeli nagykövetség elé, ahol a Jobbik akkori elnöke Vona Gábor azt mondta: Izrael a gázai hadművelettel ismét bebizonyította, hogy egy „rasszista diktatúrát működtet, és létrehozta a történelem legnagyobb koncentrációs táborát: Gázát”.

2014. júliusában pedig Gyöngyösi Márton egy palesztin párti tüntetésen szólalt fel a Hősök terén. Egyértelműen az arabokra utalva arról beszélt, hogy minden magyar embernek kötelessége odaállni a szabadságszerető népek mellé.

A párt még ugyan ebben az évben minden magyar kapcsolatot meg akart szakítani a zsidó állammal.

– Ezt pedig már közösségi oldalán írta Gyöngyösi Márton miután Izraelben szombaton terrortámadás történt. A Jobbik vezér részvétét fejezte ki és most már elítéli a Hamász cselekedeteit.

A Hamász célja egyébként az 1987-es megalakulásuk óta mindig is Izrael és a zsidóság eltörlése volt.

"Nagyon sok olyan kritikát kaptam, hogy hát 10 évvel ezelőtt nem tudom hol álltunk ebben a kérdésben, és a palesztinok mellett foglaltunk állást, azért azt szeretném nagyon hangsúlyosan tehát, visszautasítani minden olyan feltételezést, hogy mi bármikor is terroristákat támogattunk volna." – Kedden este már így mentegetőzött az ATV-ben Gyöngyösi. A politikus szerint a Hamász akcióját minden épelméjű embernek el kell ítélnie.

"Nyilvánvaló, vannak olyan antiszemita felhangok, akár a politikában akár a társadalom különböző köreiben, amik nem megnyugtatóak és aggodalomra adnak okot." – Ezt pedig már a Mazsihisz elnöke mondta. Grósz Andor kiemelte: a magyar állam azonban támogatja a hazai zsidóságot, és zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmus ellen.