Sára Botond: újabb törvénytelenségre derült fény a fővárosban

Ha a fővárosi önkormányzatnak a közgyűlés következő ülésén sem lesz elfogadott gazdasági programja, és a törvénytelen állapot továbbra is fennáll, akkor a fővárosi kormányhivatal törvényességi felhívással fog élni ebben az ügyben is - közölte Budapest főispánja, a hivatal vezetője a Facebook-oldalán kedden.

  • 2025. április 08., kedd 18:30
Vágólapra másolva!

Sára Botond a videóban azt mondta, újabb törvénytelenségre derült fény "a káoszos és instabilan működő fővárosban".

"Karácsony Gergelyéknek" hat hónapjuk volt arra a közgyűlés megalakulása óta, hogy elfogadják az erre a ciklusra vonatkozó gazdasági programot, de ez nem történt meg, ez is jogszabálysértő. Emellett nincs főpolgármester-helyettes, és alultervezett a költségvetés - tette hozzá.

Úgy vélekedett:

Ezek közül azonban egyik sem áll rendelkezésre - jelentette ki a főispán.

Kiemelte: a budapestiek joggal várják el, hogy a város a törvényeknek megfelelően működjön, kiszámítható legyen.