
Az örömteli esemény után vissza Ukrajnába, ahol egyre több jelentésből derül ki, hogy mennyire brutálisak a toborzótisztek, erről Szijjártó Péter egy dokumentumot is bemutatott ma délután. Ezekkel a témákkal készült a Rapid délutáni adásában Kreft-Horváth Márk, a Magyar Nemzet újságírója és Szabó Gergő, a Pestisracok.hu munkatársa.
Szabó Gergő azonnal üzent a fanyalgóknak, hogy Kapu Tibor mögött kemény teljesítmény áll, és nem csak pénzszórásról van szó, ahogy azt a balliberális „megmondóemberek” terjesztik. Szégyelljék magukat! – tette hozzá. Kreft-Horváth Márk kollégánk szerint is Magyarország a szebbik arcát mutatta meg az űrprogramban, nem véletlen, ahogy a miniszterelnök is fogalmazott: most mindenki Kapu Tibor akar lenni. Hozzátette, ez egy olyan örömteli dolog volt, amiből hazánknak lesz haszna, és ezt a fanyalgók is látják majd. Ez egy olyan esemény, ami politikai oldalak fölött áll, ugyanis a magyar nemzet együtt örül Kapu Tibor sikerének.
Aztán egy szomorú témával folytatjuk: sok kegyetlenséget, verést, sőt agyonverést láthattunk Ukrajnából, ahol a toborzók szinte halálbrigádként működnek. Ma délután Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter karakán módon arra szólított fel, hogy a felelősöket szankciós listára kell tenni és keményen számon kell kérni őket. Nem beszélt a levegőbe, konkrét dokumentumokkal érkezett sajtótájékoztatójára. Az Európa Tanács emberi jogi biztosának legfrissebb jelentése tanúsítja, hogy Ukrajna utcáin brutális embervadászat zajlik sorozás címén. A dokumentumot Michael O'Flaherty, az Európa Tanács emberi jogi képviselője jegyzi.
Teljes cikk a MAGYAR NEMZET oldalán olvasható.
Forrás: Képernyőkép/Hunor Program YouTube csatorna
Továbbiak a témában
1 perc Az atomerőművek szélsőséges körülmények között is biztonságosan hűthetőek
1 perc Képviselők tiltakoztak az ellen, hogy Lannert Judit több nőt is megalázott egy korábbi kijelentésével
1 perc 










