Az összeomlás elkerülhetetlen: a patologikus hazudozó portréja

Az elmúlt hetek eseményei – a Tisza Párt 200 ezres adatvédelmi katasztrófájától kezdve a belső levelezések kiszivárgásáig – egyre nyugtalanítóbb képet festenek Magyar Péterről. Ez a kép már régen nem egy politikai ellenfélről szól, hanem egy aggasztó pszichológiai és morális látleletet vázol fel.

A józan ész alapján kijelenthető: egy patologikus hazugságspirál tanúi vagyunk, amely elkerülhetetlenül a teljes összeomlás felé tart.

1. A hazugság mint működési mód

Látnunk kell a mintát. Ez már nem politikai stratégia, ez alkati kérdés, Magyar Péter számára a hazugság nem hiba, hanem működési mód. A kóros hazudozás mögött az a kényszer áll, hogy a valóságot addig kell hajlítani, amíg az meg nem felel a saját érdekeinek, illetve a tévedhetetlen vezérről alkotott képnek.

• Amikor a politikai karrierjét egy családi árulással (a felesége titkos lehallgatása) indítja, de "a nők védelmezőjeként" pózol.
• Amikor hamisított fotókkal próbálja bizonyítani a tömegét, majd letagadja.
• Amikor 200 ezer hívének adatát hagyja ellopni dilettáns módon, majd bocsánatkérés helyett egy abszurd mesét hazudik az „orosz hekkerekről”.
• Amikor a saját informatikusai leplezik le a belső chaten (miszerint fogalmuk sem volt támadásról), ő tovább hazudik a nyilvánosságnak.

Ahogy egy régi bölcsesség tartja: az ilyen ember akkor is a hazugságot választja, ha az igazság ugyanannyi haszonnal járna, mert az jobban megfelel az ízlésének.

2. Az őrület határa: a nyilvánvaló tagadása

Ez a spirál eljutott egy olyan pontra, ami már az őrület határát súrolja: a nyilvánvaló valóság tagadásáig. Amikor egy politikus már nemcsak a múltat próbálja megszépíteni, hanem a jelen nyilvánvaló tényeit is letagadja. Ott nagyon súlyos a baj, amikor már akkor is hazudik, amikor annak semmi értelme.

Magyar Péter viselkedése – a dühkitörések, amikor újságírók tényekkel szembesítik, a cinikus felelősséghárítás az adatbotrányban – egy nárcisztikus válság tüneteit mutatja. Ő nem hibázhat. Ha a valóság mégis azt mutatja, hogy hibázott (pl. egy félkész appot erőltetett ki), akkor a valóság a hibás, nem ő. Ekkor jön a dühödt mutogatás: a hibás a kormány, a NAIH, az "orosz hekkerek", bárki, csak ő nem.

3. A döbbenetes kórkép: a vakon hívő szekta

Azonban a történet legfélelmetesebb része nem is Magyar Péter ámokfutása. A valódi döbbenet az, hogy vannak, akik még mindig hisznek neki és követik.

Ez a jelenség már túlmutat a politikán, ez a szektásodás pszichológiája. Látják a tényeket (a kiszivárgott adatokat, a lelepleződött hazugságokat), de a kognitív disszonancia (az ellentmondás feszültsége) túl erős lenne. Egyszerűbb feláldozni a józan észt a vezér iránti hit oltárán, mint beismerni: „Tévedtem, egy csalónak dőltem be.”

Ezek a támogatók cinkosokká válnak a hazugság fenntartásában. Tovább terjesztik az "orosz hekker" mesét, ők is a kormányt hibáztatják az adatlopásért, és dühödten támadnak mindenkit, aki rá mer mutatni a király meztelenségére.

Konklúzió: az elkerülhetetlen összeomlás

Egy dolog biztos: a hazugságokra épített kártyavár sosem tartós. A valóság makacs dolog, és előbb-utóbb utat tör magának. A Tisza Párt mostanra egy egyszemélyes illúzióvá vált, amelyet a vezér patologikus hazugságkényszere és a követők valóságtagadó hite tart egyben.

Ennek a játszmának a vége logikusan és elkerülhetetlenül a totális összeomlás lesz. A kérdés már csak az, hogy ez a hamis építmény mennyi valódi kárt okoz még addig, és hány embert ránt magával a mélybe, amikor végleg bedől.

Forrás: Szerző László/Facebook