Az összeomlás elkerülhetetlen: a patologikus hazudozó portréja
A politika gyakran a túlzások és a féligazságok terepe, de ritkán látni olyat, ami ma Magyar Péter körül zajlik. Ez már nem stratégia, ez egy döbbenetes kórkép. Egy olyan ember patologikus hazugságspirálját látjuk kibontakozni, aki az őrület határán táncolva tagadja le a nyilvánvalót, miközben hívek ezrei asszisztálnak ehhez a veszélyes valóságshow-hoz. Mai elemzésünk a józan ész hangján vizsgálja a jelenség mögötti rideg pszichológiát és az elkerülhetetlen összeomlást.
Az elmúlt hetek eseményei – a Tisza Párt 200 ezres adatvédelmi katasztrófájától kezdve a belső levelezések kiszivárgásáig – egyre nyugtalanítóbb képet festenek Magyar Péterről. Ez a kép már régen nem egy politikai ellenfélről szól, hanem egy aggasztó pszichológiai és morális látleletet vázol fel.
A józan ész alapján kijelenthető: egy patologikus hazugságspirál tanúi vagyunk, amely elkerülhetetlenül a teljes összeomlás felé tart.
1. A hazugság mint működési mód
Látnunk kell a mintát. Ez már nem politikai stratégia, ez alkati kérdés, Magyar Péter számára a hazugság nem hiba, hanem működési mód. A kóros hazudozás mögött az a kényszer áll, hogy a valóságot addig kell hajlítani, amíg az meg nem felel a saját érdekeinek, illetve a tévedhetetlen vezérről alkotott képnek.
- Amikor a politikai karrierjét egy családi árulással (a felesége titkos lehallgatása) indítja, de "a nők védelmezőjeként" pózol.
- Amikor hamisított fotókkal próbálja bizonyítani a tömegét, majd letagadja.
- Amikor 200 ezer hívének adatát hagyja ellopni dilettáns módon, majd bocsánatkérés helyett egy abszurd mesét hazudik az „orosz hekkerekről”.
- Amikor a saját informatikusai leplezik le a belső chaten (miszerint fogalmuk sem volt támadásról), ő tovább hazudik a nyilvánosságnak.
Ahogy egy régi bölcsesség tartja: az ilyen ember akkor is a hazugságot választja, ha az igazság ugyanannyi haszonnal járna, mert az jobban megfelel az ízlésének.
2. Az őrület határa: a nyilvánvaló tagadása
Ez a spirál eljutott egy olyan pontra, ami már az őrület határát súrolja: a nyilvánvaló valóság tagadásáig. Amikor egy politikus már nemcsak a múltat próbálja megszépíteni, hanem a jelen nyilvánvaló tényeit is letagadja. Ott nagyon súlyos a baj, amikor már akkor is hazudik, amikor annak semmi értelme.
Magyar Péter viselkedése – a dühkitörések, amikor újságírók tényekkel szembesítik, a cinikus felelősséghárítás az adatbotrányban – egy nárcisztikus válság tüneteit mutatja. Ő nem hibázhat. Ha a valóság mégis azt mutatja, hogy hibázott (pl. egy félkész appot erőltetett ki), akkor a valóság a hibás, nem ő. Ekkor jön a dühödt mutogatás: a hibás a kormány, a NAIH, az "orosz hekkerek", bárki, csak ő nem.
3. A döbbenetes kórkép: a vakon hívő szekta
Azonban a történet legfélelmetesebb része nem is Magyar Péter ámokfutása. A valódi döbbenet az, hogy vannak, akik még mindig hisznek neki és követik.
Ez a jelenség már túlmutat a politikán, ez a szektásodás pszichológiája. Látják a tényeket (a kiszivárgott adatokat, a lelepleződött hazugságokat), de a kognitív disszonancia (az ellentmondás feszültsége) túl erős lenne. Egyszerűbb feláldozni a józan észt a vezér iránti hit oltárán, mint beismerni: „Tévedtem, egy csalónak dőltem be.”
Ezek a támogatók cinkosokká válnak a hazugság fenntartásában. Tovább terjesztik az "orosz hekker" mesét, ők is a kormányt hibáztatják az adatlopásért, és dühödten támadnak mindenkit, aki rá mer mutatni a király meztelenségére.
Konklúzió: az elkerülhetetlen összeomlás
Egy dolog biztos: a hazugságokra épített kártyavár sosem tartós. A valóság makacs dolog, és előbb-utóbb utat tör magának. A Tisza Párt mostanra egy egyszemélyes illúzióvá vált, amelyet a vezér patologikus hazugságkényszere és a követők valóságtagadó hite tart egyben.
Ennek a játszmának a vége logikusan és elkerülhetetlenül a totális összeomlás lesz. A kérdés már csak az, hogy ez a hamis építmény mennyi valódi kárt okoz még addig, és hány embert ránt magával a mélybe, amikor végleg bedől.
Forrás: Szerző László/Facebook
