
A háború nem statisztika, hanem húsba vágó fájdalom. Amíg mi a szomszédból szemléljük a híreket, Kijevben apák húzzák ki fiaikat a romok alól, és anyák készülnek szülni a fűtetlen, sötét lakásokban. Roman, a kisfiú, aki testének 80 százalékán megégett, ma már táncol, miközben veterán katonák amputált végtagokkal fociznak a mínuszokban. Ez a riport az élni akarásról szól, ott, ahol a holnap csak egy távoli, bizonytalan ígéret.
Ahol egykor családi fészkek álltak, ma már csak törmelékhalmaz és az elenyészett álmok emlékei maradtak. Egy orosz fennhatóság alatt lévő területen a hatóság száraz adatként közli: két civil, köztük egy 2020-ban született gyermek, halálos sérüléseket szenvedett. Ez a háború valódi arca: a legkisebbek vére a romokon. Kijevben Mark Szerhejev katonai lelkész élete dőlt össze másodpercek alatt, amikor rájuk szakadt a plafon. „A feleségem sikítozni kezdett: A gyerekek!” – emlékszik vissza a férfi, aki végül a törmelékek alól húzta ki legkisebb fiát. Mégis maradnak, mert hiszik: Isten nem hagyja el őket.