Újabb Soros-féle csapat szállhat rá hazánkra!
Képzeljük el az ilyen szövegeket felvonulók izmos karjai által magasba tartott vörös drapériákon.
Lesz nemulass!
Szűk két hónappal ezelőtt írtam ide egy szöveget Az év cikke a Bayer Zsolt utáni univerzumban címmel. Egy origós csodát elemeztem benne, amely arról „szólt”, hogy úgymond megpróbálta elhallgatni a jobbikos zsidózást Simicska Indexe. Tudományos alapokon álló számításaim szerint egyetlen árva állítás sem stimmelt benne, azaz nemhogy kilógott, hanem egyenesen üvöltött belőle minimum tucatnyi lóláb. (Ezúton kérek elnézést a képzavarhalmozásért, megtetszett, és sajnos nem tudok ellenállni az ilyeneknek. Hiába tipikusan 90-es évekbeli publicisztikai szokás. Még egyszer bocsánat.)
###HIRDETES###
A hasonló jelenségekkel kapcsolatos állításom veleje, hogy Magyarországon lényegében megszűnt a kormánypárti sajtó – az újságíró nem hazudik, vagy ha mégis, akkor egyrészt szégyelli magát, másrészt meglátszik rajta –, és amit a habonyi–rogáni–finkelsteini boszorkánykonyhák intelmei-elvárásai alapján a helyére építettek, az történetesen nem más, mint holmi propagandagodzilla. Másképpen: tömeg- és agypusztító fegyver.
Azóta természetesen számtalan újabb év cikke született, aki szeret hüledezni, ijedezni vagy nevetgélni, bármelyik napon fellapozhatja vagy megkattinthatja a konglomerátum bármelyik elemét, holtbiztosan talál újabb és újabb zseniális textusokat.
A minap például a 444 elemezte részletesen bizonyos Hecker Flórián abban a pillanatban még felülmúlhatatlannak sejtett irodalmi alkotását, amely arról szólt, hogy egy arab 1931-ben kalapáccsal agyonverte Soros György nagybátyját a vonaton.
Szörnyű!
Ebben a méltánytalanul elonline-osodott világban mindazonáltal méltatlanul kevés szó esik a nyomtatott kiadványokról. Noha megérdemlik.
A posztmodern dizájnú-tördelésű Magyar Hírlap például nap mint nap szenzációs szalagcímekkel jár szerény számú olvasói kedvében. Egyre-másra dőlnek a rekordok.
A legfrissebb szám így kiált fel: „Újabb Soros-féle csapat szállhat rá hazánkra”. Kár, hogy a felkiáltójel lemaradt. Ehhez a címhez egyébként egy heckerien zavaros szöveg jár, ami egy Liberties nevű szervezetről szól. Az aljas formáció nem csupán az emberi jogok hatékonyabb védelme és a drogliberalizáció érdekében kíván fellépni, hanem a populizmus térnyerését is akadályozni óhajtja.
Rettenet!
Egy ember, akinek hinni szoktam, azt mondja minderről – különös tekintettel a címekre, a fogalmazásmódra, a szókincsre, a hangnemre, a harsány indulatra –, hogy ez már nem is a Kádár-korszakra emlékezteti őt. Épphogy még kellemetlenebb időkre.
Tényleg: képzeljük el az iménti szalagcímet felvonulók izmos karjai által magasba tartott vörös drapériákon. (Más színeket visszafogottságomból adódóan hadd ne említsek.)
Nem nagy varázslat megalkotnunk a képet, nemde? Hitelesnek is sejlik, ugye?
A magam részéről csak annyit tennék hozzá ehhez: a propagandista élete sem élből alávaló, mégsem mindegy, hogy milyen színvonalon propagandázik az ember.
