NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV gazdasági hírei
A kenyér sótartalmát is csökkentenék

A kenyér sótartalmát is csökkentenék

A menzamenük után a kenyerek sótartalmát is csökkenthetik a jövőben. Az agrártárca rendelettervezete szerint 2018-ig maximum 2,35 százalék sót tartalmazhat egy kiló kenyér. A rendelet kidolgozásában részt vevő szakemberek szerint a kevesebb só nem rontja majd az ízt.

  • 2016. január 04., hétfő 19:34
Vágólapra másolva!

A 750 grammos kenyérben 1,85 dkg a só – a jövőben fél dekával kevesebb sót kell tartalmaznia, ha az agrártárca rendeletmódosítását Brüsszel is elfogadja. A szabálymódosítás a kenyérfajták összetételének pontosítására is vonatkozik, emellett új kenyerek elkészítési módjait is meghatározza, és ezeket beemeli a Magyar élelmiszerkönyvbe. A sótartalmat pedig csökkentenék, 2017. július 1-jétől maximum 2,5, 2018-tól pedig 2,35 százalékra.

„A só egyrészt egy sikérerősítő is a kenyérben, tehát teljesen sótlan kenyeret nem lehet csinálni. De ez a változás nem jelentős ahhoz képest, technológiailag jelentős problémát nem okoz, ízben talán kevésbé sósnak érzi az ember, aki sósabban ette a kenyeret” – mondja Gere István, a Gere Pékség cégtulajdonosa.

Egy szelet kenyér elfogyasztásával a napi sóbevitel jelentős részét fogyasztják el az emberek, mondja a dietetikus. „Mi, magyarok három-négyszer annyi sót fogyasztunk, mint az ajánlott, az ajánlott mennyiség 5 grammnak felel meg. Elmondhatjuk még azt, ha egy szelet kenyeret egy felvágottal és sajttal fogyasztunk reggelire, akkor a napi beviteli ajánlásnak már eleget tettünk, lehet, hogy túl is haladtuk” – jelentette ki Antal Emese.

A Nébih szakembere arra számít, hogy a kenyér sótartalmának csökkentése kevesebbeket zavar majd, mint a menzaételek sótlansága. „Nem várunk ilyen hatást, mivel a sócsökkentő program átgondolt, s hosszú évek során végrehajtott sócsökkentésről van szó. Nem egy annyira jelentős sócsökkentésről van szó, másrészt pedig ez el van húzva öt évre, abszolút kezelhető, megszokható a fogyasztók számára is” – közölte Pleva György élelmiszer- és takarmánybiztonsági igazgató.

A pékeknek a rendelet életbelépése után fél évük lesz majd az átállásra, ezután azonban kitiltják a sósabb termékeket a piacról.