
Szélesítené a családi otthonteremtési kedvezményre jogosultak körét a Jobbik. Azt szeretnék, ha a hitelt használt lakásra vagy felújításra is felvehetnék a nagycsaládosok. A kormány hamarosan dönthet a program módosításáról: állítólag napirenden van a 30 millió forintos felső határ eltörlése, illetve a feltételeket is könnyítenék.
Bodrog Dávid már az új családi háza terveit tanulmányozza. Feleségével decemberben házasodtak össze, és nagy családot terveznek. Az állami úgynevezett 10+10 milliós csok-támogatással építenének otthont magunknak Simonfán, egyelőre a szülői házban húzzák meg magukat. „Szerencsére mindkét szülőnk tud segíteni, de enélkül a családi otthonkedvezmény nélkül nem igazán jöhetett volna létre egy teljesen új lakóépület” – mondta Bodrogné Kaiser Anita.
Egyes bankok már fogadják az igényeket, az első kifizetések pedig februárban kezdődnek. „Felfokozott érdeklődés van itt, Somogy megyében, naponta közel százan keresik fel a fiókot kizárólag ezzel az igénnyel vagy érdeklődéssel” – nyilatkozta a Hír TV-nek Fábián Balázs, az OTP Bank ügyvezető igazgatója.
A pénzintézetek arra számítanak, hogy csak idén több tízezren igénylik majd a csokot. Azt továbbra sem közli a kormány, hogy mennyibe kerül a program, a pénzügyi államtitkár is csak az idei fedezetről beszélt. „Az idén biztosítottnak látszik ennek a programnak a fedezése, hogy a jövő években ezzel mi lesz, tekintettel arra, hogy ezek a döntések egyedi döntések, fel fogjuk mérni, hogy milyen igény mutatkozik rá, és ha kell, akkor a kormány megteszi a szükséges intézkedéseket” – mondta Hornung Ágnes pénzügyi államtitkár.
A Jobbik szélesítené a támogatott családok körét. „Legalább a kedvezményes hitel erejéig lehessen gondolkodni használt ingatlanban is, esetleg felújításban is. A Jobbik második pillére egyértelműen arról szól, hogy az érintett összeget és legalább a kedvezményes hitelt felújítás esetében is lehessen igénybe venni akkor, hogyha ez legalább egy energetikai osztályt érő felfelé ugrással jár. Tehát ha lehet javítani az ingatlan állapotát ilyen szempontból, ez egy későbbi rezsicsökkenéssel felérő intézkedés” – mondja Z. Kárpát Dániel, a párt alelnöke.
A kormány hamarosan dönthet a program módosításáról: állítólag napirenden van a 30 millió forintos felső határ eltörlése, illetve a feltételeket is könnyítenék.