

Idén befejeződhet a Paks II. atomerőmű telephely-engedélyezési eljárása – közölte az Országos Atomenergia Hivatal.
Az új blokkok létesítéséhez szükséges felvonulási épületek engedélyezését is a hivatal végzi. A főigazgató azt mondta, hogy az előkészítő munkák felügyelete során kiemelt szempont annak ellenőrzése, hogy a telephelyen folyó munkálatok nem veszélyeztetik az üzemelő blokkok biztonságát. Idén kell döntenie a hivatalnak a hármas blokk üzemidő hosszabbításáról is.
„Jelenleg folyik a telephely-vizsgálati program. Ennek keretében határozzák meg azokat a jellemzőket, sajátosságokat, amit az atomerőmű létesítésénél, építési terveinek készítésénél figyelembe kell venni. Tehát ezt a munkát be kell fejezni. Ezt követően a létesítési engedélykérelemben be kell mutatni a létesítmény, a leendő létesítmény alkalmasságát, biztonsági garanciáit a létesítés és az üzemeltetés időszakára” – nyilatkozta Fichtinger Gyula.