NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV gazdasági hírei
A tejágazat kifehérítése még várat magára

A tejágazat kifehérítése még várat magára

Nem döntött még a kormány a tej általános forgalmi adójának 27-ről 5 százalékra való csökkentéséről – válaszolta a Hír TV-nek a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára.

  • 2016. február 03., szerda 10:28
Vágólapra másolva!

Nagy István azt mondta: az ágazattal egyeztetve több javaslatot is kidolgoztak a tejágazat kifehérítésére.

„A tejtermelők azért vannak nehéz helyzetben, mert minden erőfeszítés ellenére még mindig olyan áfavisszaélések vannak ebben az ágazatban, amelyek hátrányba hozzák őket, tehát ezt orvosolni kell. De nem csak áfacsökkentéssel lehet ezt a nehézséget megoldani, nyilván ez az egyik eleme. A Földművelésügyi Minisztérium több szempontot is mérlegelve terjesztette elő ezeket a javaslatokat a kormánynak, várjuk majd a kormány döntését, hogy ez, hogyan is alakul” – fogalmazott az FM parlamenti államtitkára.

A kormánypárti Magyar Idők írt a napokban arról, hogy akár már az év második felében csökkenhet a tej forgalmi adója.