NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvHír TV

L. Simon László gyümölcsösében forgattunk - Soroló, csütörtök 17.30

  • 2014. március 26., szerda 14:16
Vágólapra másolva!

Adás:
2014. március 27., csütörtök 17.30
2014. március 28., péntek 10.30
2014. március 29., szombat 7.30

2014. március 30., vasárnap 6.30
2014. március 31., hétfő 6.05

Győr-Moson-Sopron megyében a Földet a gazdáknak! program során a 20 éve bérletre kiosztott állami földeknek mintegy 40 százalékát 40 éven aluli kis- és középgazdaságokat tulajdonló fiatal gazdák kapták. Még olyan fiatalember is korrektnek nevezte a pályázatok értékelését, aki korábban 9 évig úgymond vidékfejlesztési vonalon dolgozott Gőgös Zoltán közvetlen környezetében. Mint ismeretes a volt államtitkár rendszeresen és élesen kritizálja a földpályázatokat.

L. Simon László aranykoszorús gazda és kultúrpolitikus agárdi gyümölcsösében is forgattunk. A habos virágos gyümölcs fák felvételéhez korán érkeztünk. Az elmúlt napok hűvösebb időjárása némileg késleltette a szirmok kibomlását. Vendéglátónk szerint igen jól megfér egymás mellett a gazdálkodás és az irodalomban és más kulturális területen végzett tevékenység. 80 hektár gyümölcsös, szőlőültetvény és a borászat tevékenységét irányítja családi gazdaságában közéleti tevékenysége mellett.

Egymást segítik a karcagi Polgári Nyugdíjas Klub tagjai.