NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvHír TV

Munkacsúcs a szőlőiskolában – Soroló, vasárnap 7.30

  • 2014. március 01., szombat 15:16
Vágólapra másolva!

Adás:
2014. március 2., vasárnap 7.30
2014. március 3., hétfő 6.30
2014. március 4., kedd 9.30
2014. március 5., szerda 10.30

Máris munkacsúcs van az oltványokat előállító, úgynevezett szőlőiskolákban. Mi Csongrád-Bokroson jártunk. Ungerbauer György, a vállalkozás tulajdonosa elmondta, hogy legalább negyven fajtával kell foglalkozniuk, mert igencsak szerteágazóak a telepítők igényei. Új tendenciaként említette, hogy egyre több borászat bővíti az ültetvényét.

Dabason kilenc helybeli vállalkozót vontak be a közkonyha beszállítói körébe. Jártunk egy kertészetben, ahonnan egész éven át különböző zöldségféléket vesz meg a városi konyha. Forgattunk egy pékségben, amely így teljes egészében a helyi ellátásra tud koncentrálni. A helyi vállalkozók biztos megrendeléshez jutottak. Az pedig a fogyasztók számára előnyös, hogy nem száz kilométereket utazik az élelmiszer, mielőtt az asztalukra kerül.