NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár Hír TV Archív

Bevándorlás: válsághelyzetet hirdet a kormány

Szeptember közepén válsághelyzetet hirdethet a kormány a tömeges bevándorlás miatt – jelentette be a Fidesz jogi szakpolitikusa. A rendőrök házkutatási parancs nélkül kutathatnának magánlakásokban illegális bevándorlók után, a határ védelmére rendelt katonák pedig lőhetnének, ha a fegyver használatával életet vagy testi épséget súlyosan veszélyeztető támadást hárítanak el. A honvédelmi és a rendőrségi törvény is sarkalatos jogszabály, azaz módosításukhoz kétharmados többség kell. Az MSZP álláspontja egyelőre nem ismert, de a nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnöke szerint katonákra egyelőre nincs szükség a határon.

  • 2015. augusztus 28., péntek 16:01
Vágólapra másolva!

A nemzetbiztonsági bizottság tagjainak sejtésük van, tudomásuk nincs arról, hogy a titkosszolgálatok terrorizmussal gyanúsítható személyt szűrtek ki a migránsok közül.

„Ha reálisan megnézzük, hogy most már 160 ezer fölött van az illegális határátlépők száma, és ez mind Szerbián keresztül, szinte kizárólag mind Szerbián keresztül, s hogyha belegondolunk, hogy akár az Iszlám Államnak, akár más terrorszervezetnek milyen sejtjei vannak Boszniában vagy a Balkánon, akkor én inkább azt valószínűsíteném, hogy minimum próbálkozások voltak” – mondta el Mirkóczki Ádám, a bizottság jobbikos tagja.

A Szerbia felől érkezőket a magyar kormány szeptember közepétől feltartóztatja a határon. A migráció megfékezésére tucatnyi jogszabályt módosítanak a kormánypártok a parlament jövő heti rendkívüli ülésén. A kormányt feljogosítják arra, hogy migrációs válsághelyzetet hirdessen és arra hivatkozva tranzitzónát alakítson ki a magyar–szerb határon – jelentette be a Fidesz jogi szakpolitikusa.


„Mostantól ezeket az eljárásokat egy tranzitzónában szeretnénk lefolytatni, a tranzitzóna az államhatáron lesz, természetesen Szerbia felé, most a déli határszakaszról beszélek, ezek nyitottak, de a Magyarországra való belépés nem lesz biztosított mindaddig, amíg ezek az eljárások le nem zárulnak” – fogalmazott Gulyás Gergely.

A biztonsági határzár megrongálása és a határsértés bűncselekmény lenne. Idén már több, mint 150 ezer illegális bevándorlót fogtak el a magyar hatóságok. A nemzetbiztonsági bizottság fideszes alelnöke nem lát ellentmondást a Btk. szigorítása és a hazai börtönök túlzsúfoltsága között.

„Nem a börtönbüntetés az elsődleges cél, az elsődleges cél, hogy a határon megállítsuk azokat az embereket, akik törvénytelenül, illegális módon készülnek bejönni az országba” – fejtette ki Németh Szilárd.

A szocialisták szerint a kormány eddigi intézkedései – köztük a plakátkampány vagy az épülő határzár – nem enyhítettek a fokozódó migráción. A LMP tárelnöke pedig arról beszélt: a honvédség bevetésével a kormány beismerné, hogy a rendőrségnek nincs elég embere az ország határainak megvédéséhez.