
Külföldön folytatja a bevándorlás elleni kampányt a kormány – erősítette meg a sajtóhíreket a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Lázár János a jövő heti kormányülés témáiról tájékoztatta az újságírókat. Azt mondta, hogy a balkáni tranzitországokban arról tájékoztatják a menekülteket, hogy augusztustól Magyarország szigorított a migrációs jogszabályokon, a szer–magyar határon pedig biztonsági kerítés épül. (A külügyminisztérium államtitkára ehhez képest nemrég még azt mondta a Hír TV-nek, hogy nem tudnak a külföldön induló menekültellenes kampány elindításáról.)
„A kormánynak az a célja ezzel a kampánnyal, amelyet a tranzitországok területén fogunk, Magyarországon kívül folytatni, hogy világossá tegyük, nem érdemes elindulni Magyarország irányába, nem érdemes pénzt fizetni az embercsempészeknek, mert ez nem vezethet eredményre, a megváltozott helyzet miatt megváltoztak a jogszabályaink is, erről is tájékoztatni fogunk mindenkit” – jelentette be a kancelláriaminiszter.
Lázár János megerősítette, hogy a kerítés megrongálását, átvágását a kormány valóban bűncselekménnyé minősítettné a parlamenttel.
A miniszter szólt arról is, hogy a kormány méltatlanul alacsonynak tartja azt az összeget, amelyet Magyarország az Európai Uniótól kapott a bevándorlás kezelésére. Mint mondta, a régi uniós tagállamok, Olaszország, Görögország és Spanyolország sokkal több pénzt kaptak, mint a magyarok.