
Mozgalmas nap várható Röszkénél. Úgy tudjuk, körülbelül 4000 ember érkezhet ma a déli határszakaszon Magyarországra. Az ENSZ sátortábort állít a hétvégéig Röszkénél.
Továbbra is folyamatosan érkeznek a menekültek a déli határon, azonban a gyűjtőpontról némi informálódást követően sokan visszafordulnak Szerbia irányába, számolt be a Hír TV munkatársa 13 órakor, hozzátéve: sokan hezitálnak a maradásról, mivel nem akarnak regisztrálni. Információink szerint a Vámosszabadiba induló buszok olykor nem oda érkeznek meg, hanem Győrbe, feltehetően a pályaudvarra, hogy a menekültek onnan vonattal folytathassák az útjukat – így azonban a regisztrációt el tudják kerülni.
Százötven sátorból álló tábort állít az ENSZ Röszkén a hétvégéig. Simon Ernő, a világszervezet menekültügyi főbiztosságának szóvivője híradónknak azt mondta: már úton van három kamion, további kettő pedig pénteken érkezik az ENSZ európai központi raktárából, amelyek további adományokat hoznak Magyarországra a migránsoknak: 17 ezer darab termotakarót, ezer műanyag ponyvát, amelyek Röszkére kerülnek, továbbá érkeznek még előre gyártott mobilházak is, amelyek feltehetően a sormási és a martonfai menekülttáborban lesznek elhelyezve.
A Keleti pályaudvaron a vasút munkatársai és a rendőrök folyamatosan engedik felszállni a menekülteket a Nyugatra tartó vonatokra, amelyek egyre több vagonnal indulnak. A migránsok türelmesen várnak a sorukra, jelentett munkatársunk 12 órakor a helyszínről.
A röszkei befogadótáborban folyamatos a regisztráció, fennakadás vagy bármiféle atrocitás nem volt tapasztalható az elmúlt huszonnégy órában. A helyszínre több kék színű Ikarus autóbusz is érkezett, emellett várhatóan a rendőrség is erősítést kaphat – az M5-ös autópályán több hatósági autót és csapatszállítót is látni lehetett Röszke irányában haladni. Több kisebb migránscsoport is próbálkozott gyalogosan Szeged felé eljutni, őket a rendőrség begyűjtötte, tájékoztatott kollégánk. Munkatársaink tapasztalatai szerint a regisztrációs tábor teljesen rendezett, tisztaság van, így csak cáfolni tudták a külföldi emberjogi szervezetek állításait.
Fél óra alatt nagyjából 250 illegális határsértő lépte át a szerb–magyar határt, és folyamatosan érkeznek a bevándorlók, mondta a Hír TV munkatársa 12 órakor. Mint arról már beszámoltunk, a gyoda lényegében már elkészült, a háromméteres kerítéssel pedig körülbelül 50 métert halad óránként a büntetés-végrehajtás harminc-negyven embere.
A Keletinél az elmúlt egy órában egy komolyabb változás történt, a rendőrsorfal a pályaudvar bejáratához közelebb került mintegy 15 méterrel, illetve a peronok melletti részeket feltakarították az illetékesek. Többen azét nem szállnak föl a vonatokra, mert a családtagjaikat várják. A helyszínen egyre több a rendőr, főleg azért, hogy a magyar, illetve nyugat-európai utazók helyzetét könnyítsék a felszálláskor. Az egyéb sajtóorgánumok állításaival ellentétben a helyzet teljesen nyugodt, mondta munkatársunk 11.05-kor.
A röszkei gyűjtőponttól mintegy 300 méterre található kerítést nagy erőkkel építik a büntetés-végrehajtás emberi, az elmúlt órákban már a NATO-drót negyedik sorát is felhúzták. A háromméteres drótkerítés építése is rendkívül gyors ütemben zajlik, számolt be a Hír TV munkatársa 11 órakor. A szabadon álló síneken az elmúlt órákban viszonylag kevesen érkeztek. A rossz idő ellenére kitartanak az illegális bevándorlók, különösebb elégedetlenség nem tapasztalható részükről a gyűjtőpontnál.
A Keleti pályaudvaron kétezer illegális bevándorló várakozik Lakatos Tibor, az Országos Rendőr-főkapitányság közrendvédelmi főosztályvezetőjének tájékoztatása szerint, kollégánk a helyszínen ennél kevesebbre becsülte a várakozók számát 10.10-kor, de az elmúlt napokhoz képest valamivel többen vannak. A rendőrök továbbra is elsősorban a családokat, kisgyerekeseket engedik elsőként fel a szerelvényekre. Azokat a magyar utasokat, akik a tömegen nem tudnak keresztülvágni, a síneken kísérték a vonatokhoz a rendőrök. Sok migráns felségjelzés nélküli taxival, illetve kisbusszal érkezik a pályaudvarra.
A röszkei gyűjtőpontnál mintegy kétszázan várakoztak 10 órakor, értük folyamatosan érkeznek a buszok – számolt be munkatársunk a helyszínről. A rendőrök – okulva az elmúlt napok tapasztalataiból – körbeveszik a buszokat, és csak fegyelmezetten engedik fel az illegális bevándorlókat. Azt sem engedik már meg, hogy túlzsúfoltak legyen a járművek, állva nem utazhat rajtuk senki. Az ÁNTSZ megyei képviselője is a helyszínen tájékozódott. Egy vállalkozóval szedetik össze a rengeteg szemetet, amelynek elszállításáról egyeztetett a megyei tiszti főorvos a rendőr főorvossal, ugyanis ez csakis rendőri biztosítás mellett történhet. Az orvos arról tájékoztatta a Hír TV-t, hogy az elmúlt órákban három-négy menekültet kellett kórházba szállítani. Stábunk korábban az M5-ös autópályán találkozott Pintér Sándor belügyminiszter autójával, aki a röszkei irányba tartott, az sem kizárt, hogy Szerbiába ment át.
Megindult a forgalom Szerbia irányából, egyfolytában érkeznek a migránsok – mondta a Hír TV munkatársa a déli határon 9 órakor. A menekülteket meleg étellel várják. Mivel eleredt az eső, az önkéntesek esőkabátokat is osztanak a határsértőknek, továbbá újabb sátrakat építenek – a gyűjtőponton sem a migránsoknak, sem pedig a rendőröknek nincs fedett helyük, ahová behúzódhatnának. Információink szerint Horgos környékén 2500 ember gyülekezik, hogy átjöjjön a határon.
Az elmúlt huszonnégy órában ismét rekordot döntött a menekülthullám. Tiltott határátlépés miatt szerdán több mint 3300 menekültet fogtak el a rendőrök országszerte. Többségük, több mint 3000 migráns Csongrád megye déli részén próbált átjutni a zöldhatáron. „3011 illegális bevándorlóval, köztük 661 gyermekkel szemben intézkedtek a rendőrök a polgárőrökkel együttműködve Csongrád megye déli részén szeptember 9-én. A legtöbb embert ezúttal is Röszke külterületéről állították elő a rendőrök. Többségük szír, afgán és pakisztáni állampolgárnak vallotta magát. Az illegális bevándorlók ügyében idegenrendészeti eljárást kezdeményezett a rendőrség” – közölte Szenti Szabolcs, a megyei főkapitányság szóvivője.
A Hír TV információi szerint 3500-4000 ember érkezhet csütörtökön is a déli határszakaszon Magyarországra, ezért várhatóan mozgalmas nap várható a röszkei gyűjtőpontnál. A határtól mintegy 500 méterre található gyűjtőpontnál továbbra is rengeteg a szemét. Az adományokat, amelyeket a migránsok kapnak, hogy ne fázzanak – polártakarókat, pulóvereket – egyszer használják, utána szanaszéjjel dobálják, így majd össze kell őket gyűjteni és meg kell semmisíteni. Ezeket már nem fogják a ma érkező migránsok használni.
Szerda este, miután lenyugodtak a kedélyek, többen is szállingóztak Szeged irányába gyalogosan a régi 5-ös úton, a Hír TV stábja is számos csoporttal találkozott 23-24 óra körül – ebből később baj is lett, egy autó három migránst gázolt el, a csoport tagjai azonban meg sem várták a kiérkező mentőket, társaikat cserbenhagyva elfutottak. A sérülteket a rendőrök vitték be a szegedi klinikára, ahol jelenleg is ápolják őket, egyikük állapota életveszélyes – számolt be munkatársunk csütörtök reggel 7 órakor. Később egyikük életét vesztette a kórházban.
Éjszakára lecsillapodtak a kedélyek a röszkei gyűjtőpontnál, miután buszokkal elszállították a migránsokat az idegenrendészeti előállítókba. A helyszínen maradt családoknak takarókat és meleg teát is osztottak, többen tüzet raktak. Szerdán több tábor is megtelt, Röszke mellett például Vámosszabadiba szállították az újonnan érkezett menekülteket.
Röszkénél azok a migránsok nem akartak regisztrálni és törtek ki reggel a gyűjtőpontról, akik a skandináv államokban akarnak élni. A tudósítók által megkérdezett menekültek attól tartanak, hogy ha Magyarországon regisztrálják őket, akkor már nem engedik be őket a célországokba.
Szerdán dél körül ismét több száz migráns indult útnak az 5-ös úton Szeged irányába, de a rendőrök végül egy busszal elzárták útjukat, és visszaterelték őket a gyűjtőpontra.