
A regisztrációs kötelezettség átmeneti felfüggesztésének és az osztrák határ megnyitásának köszönhetően akadálytalanul jutnak át az országon a menekültek, a Keleti pályaudvarról hajnal óta indulnak járatok Hegyeshalomra. Minden nemzetközi vonatot elindított a vasúttársaság, és még a pályaudvar kitakarítását is el tudták végezni. Napközben kevesebben lépték át a határt Röszkénél is.
Vonattal és busszal érkeztek a magyar–osztrák határra szombat éjjel a menekültek. Volt, akit Röszkén vettek fel, sokan az 1-es főúton szálltak fel, másokat a Keleti pályaudvarról szállítottak Hegyeshalomra.
Napok óta nem volt ennyire nyugodt a Keleti pályaudvar, ahonnan kora reggel óta minden nemzetközi vonat elindult. A menekülteket civilek segítik a tájékozódásban, kézzel írott, arab nyelven is olvasható táblákkal. Ezeken az indulási időpontokat, az átszállási lehetőségeket és az útvonalakat is feltüntetik.
„Folyamatos a migránsok indulása, illetve a szállítása a Keleti pályaudvarról. Ezt részben az információs oszlopon látható adatok is segítik, de a segélyszervezetek, illetve feltételezhetően a Migration Aidnek az aktivistái is kiírták magyarul, de arabul is lehet olvasni a tájékoztatót. Sőt mi több, még rajzzal is segítik a tájékozódásukat, hogy Budapestről hogy lehet Bécsbe eljutni” – számolt be munkatársunk a Keletiből.
Egy osztrák autó érkezett a Keletibe, számolt be a Hír TV munkatársa 19 órakor. Magukat szíriaiakat segítő civil szervezetnek, európai szervezetnek nevezték, és adományokat osztogattak a menekülteknek. A 8-as vágányról továbbra is folyamatosan, 20-30 percenként indulnak szerelvények Hegyeshalom irányába.
„Köszönjük a magyar lakosságnak, akik segítséget nyújtottak a halálból menekült embereknek” – ilyen, és ehhez hasonló arab, illetve magyar feliratokkal ellátott lapokat mutattak fel a sajtó munkatársainak és a járókelőknek a Keleti pályaudvarnál migráns gyerekek, akik vörös és fehér szegfűt osztanak az arra járóknak. Közben az itt található tranzitzóna szinte teljesen kiürült, az aluljárót az FKF munkatársai nagynyomású vízzel takarították, számolt be 17 órakor a Hír Televízió munkatársa.
Röszkén közben megnyílt az új idegenrendészeti előállító. A 38 millió forintba kerülő tábor kialakításán elítéltek is dolgoztak, akikre a büntetés-végrehajtás őrei felügyeltek. „Ezer fő befogadására alkalmas, fűtött katonai sátrak találhatók benne, teljes informatikai rendszer, éjszaka világítás van a területén, és mindez egy háromméteres drótkerítéssel a tetején, NATO-dróttal van ellátva” – jelentette munkatársunk Röszkéről.
| Megpróbáltak kitörni |
A kora délutáni órákban a migránsok egy 15-20 fős csoportja megpróbált kitört a röszkei gyűjtőpontról, ezzel elkerülve a regisztrációt, majd Szeged irányába vette az irányt – számolt be 16 órakor a Hír TV munkatársa a helyszínről. Az este leszálltával várhatóan ismét egyre többen fognak érkezni Szerbia irányából, hiszen a macedón–szerb határt az elmúlt éjjel több mint háromezren lépték át. Közben gőzerővel épül a 3 méteres kerítés is a drótakadály mögött – tudatta a Hír TV riportere 17 órakor. |
A határsértők száma az elmúlt 24 órában több mint felével csökkent. A közutak és a vasútvonalak járhatók. „A mai napon, reggel 8 óráig 776 fő tiltott határátlépővel szemben intézkedtünk, és ebben az évben, a mai napig 926 embercsempész elkövetővel szemben indított büntetőeljárást a rendőrség. A mai napon erre 6 fővel szemben került sor” – számolt be Balázs László, az ORFK határrendészeti főosztályvezetője.
Január elseje óta csaknem 166 ezren lépték át illegálisan a zöldhatárt.
Mint arról korábban beszámoltunk, okafogyottá vált az osztrák mentesítő konvoj akciója, a civilek több tucat járművel indultak Magyarországra, hogy összeszedjék és kijuttassák a még gyalogló menekülteket, de ezt lényegében a magyar hatóságok elvégezték. A több mint száz kocsit számláló csoport Hegyeshalomig jutott, itt úgy döntöttek, néhányan közülük Győrbe és a főváros felé indulnak, hogy felmérjék a helyzetet.
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) egyelőre nem adott arra konkrét választ, hogy fognak-e intézkedni a konvoj ellen. Csiszér-Kovács Viktória szóvivő arra figyelmeztetett, hogy bűncselekményt követhet el az, aki segít a menekülteknek Ausztriába jutni, ami három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. „A magyar büntető törvénykönyvet szeretném idézni, az embercsempészés tényállását, ami így szól: aki államhatárnak más által, a jogszabályi rendelkezések megszegésével történő átlépéssel segítséget nyújt, bűntettet követ el és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető” – fogalmazott Csiszér-Kovács Viktória.