NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár Hír TV Archív

Halálkamion: az ötödik embercsempész is előzetesbe kerülhet

Elrendelte a Kecskeméti Járásbíróság az ötödik embercsempész előzetes letartóztatását a halálkamion ügyében.

  • 2015. szeptember 01., kedd 18:32
Vágólapra másolva!

Az ügyészség szerint tartani kell a szökés, elrejtőzés, az eljárás jogellenes befolyásolása és a bűnismétlés veszélyétől is. Szombat este fogták el a bolgár férfit, a gyanú szerint ő is tagja volt annak a bandának, amely 71 menekültet vitt a magyar–szerb határról Nyugat-Európába. A migránsok útközben megfulladtak.

„A bíróság egyetért az ügyészi indítványban foglaltakkal. Azt állapította meg, hogy a bolgár gyanúsított esetében társaihoz hasonlóan tartani lehet a szökés, elrejtőzés veszélyétől. Attól is, hogy az eljárás sikerét esetlegesen jogellenesen befolyásolná, ha szabadlábra kerülne, illetve attól is, hogy újabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el. A bíróság végzése ellen a védő és a terhelt is fellebbezést jelentettek be, indítványozták a terhelt szabadlábra helyezését” – fogalmazott Sárközy Szabolcs, a Kecskeméti Törvényszék sajtószóvivője.

Bulgáriában újabb embercsempészt vettek őrizetbe a halálkamion ügyében. Ezzel már hatra nőtt a gyanúsítottak száma.