NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár Hír TV Archív

MÁV: A rendőrség feladata a tájékoztatás

Nem indulnak a Keleti pályaudvarról vonatok Nyugat-Európába, a járatok felfüggesztését a migrációs válság miatt rendelte el a MÁV. A bicskei pályaudvaron egy Sopronba tartó vonat vesztegel órák óta a menekültek miatt.

  • 2015. szeptember 03., csütörtök 17:00
Vágólapra másolva!

A kormány egyetértésével állította le a Nyugat-Európába tartó vonatokat a MÁV – jelentette be a vasúttársaság elnök-vezérigazgatója. Dávid Ilona a Keleti pályaudvaron tartott sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a bevándorlók tömege az utasok és a vasúti közlekedés biztonságát veszélyeztette. A MÁV szerint a rendőrség feladata arról tájékoztatást adni, hogy a járatok felfüggesztésének időszakában az emberek hogyan jutnak el Nyugat-Európába Magyarországról. A vasúttársaság vezetői azt állították, nem tudtak arról, hogy a Sopronba tartó vonatról a rendőrök leszállítják a migránsokat Bicskén, ahol az egyik menekülttábor található.

„A pályaudvarainkon tömegesen megjelenő migránsok az elmúlt napok során utazási szándékukat oly módon fejezték ki, mely során a vonatok technikai előkészítését is meggátolták, többek között a szerelvények összeállítását sem tudtuk már biztonságosan elvégezni, illetve számos esetben fordult elő, hogy a személyvonatok fékbiztonsági ellenőrzését is csak rendőri segítséggel tudtuk megvalósítani. További problémát jelentett az is, hogy a személykocsikat nem rendeltetésszerűen kívánták használni, ezért amellett, hogy a személykocsikat a befogadóképességen felüli embertömeg foglalta el, számos esetben az ajtót sem lehetett becsukni, amely egyértelműen kizárta a vonatok indítását közlekedési és személyszállítási szempontokból” – fogalmazott a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója.

A rendőrök rugalmasan reagáltak a pályaudvaron kialakult helyzetre az ORFK szerint. A Police.hu-n közzétett kétnyelvű közleményben azt írják: a rendőrség munkájának köszönhetően nem történt jelentős fennakadás a vasúti közlekedésben. A közlemény szerint kísérik és ellenőrzik a vonatokat, az azokon utazó menekültekkel szemben pedig a schengeni előírásokat alkalmazzák.

Tekintse meg a MÁV sajtótájékoztatóját a bevezetett intézkedésekről:

Délután három órai tudósításában a Hír TV munkatársa arról számolt be a Keleti pályaudvar elől, hogy a migránsok türelmetlenek, továbbra is alig kapnak információt, többen csoportokba gyűltek, és úgy skandálnak különböző szövegeket. Kivittek a térre több zászlót is, volt, amelyiket felgyújtották, de a magyar zászlót nem bántották. Többen azt mondják, hogy nem akarnak ártani a magyaroknak, és sajnálják, hogy kellemetlenségeket okoznak.

„Ülősztrájkba” kezdtek a szír, afgán és pakisztáni menekültek a Keleti pályaudvar előtt, hozzájuk csatlakoztak még azok a magyarok, akik a migránsokat segítik ezekben a napokban. A hangulat ellentétben a pár órával ezelőttivel most nyugodt, a rendőri jelenlét alacsony. A Hír TV tudósítója 17 órakor emlékeztetett, délután azért voltak nyugtalanok a Baross téren lévők, mert egymásnak ellentmondó hírek érkeztek Bicskéről.

A keleti pályaudvaron este hatkor nyugodt a helyzet, nincs rendbontás, a bevándorlók a tranzitzónát és az aluljárót takarítják, segítenek fenntartani a tisztaságot a környéken.

A vágányra vetették magukat

Menekültek miatt vesztegel órák óta egy Sopronba tartó vonat Bicskén, a szerelvényt rendőrök állították meg, hogy a migránsokat a helyi menekülttáborba szállítsák. A bevándorlók egy része nem hagyta el a vonatot, másik részük a peronon üldögél. Egyesek tiltakozásul a vágányra vetették magukat. Az Országos Rendőr-főkapitányság közleményben cáfolta, hogy műveleti területté nyilvánította az állomást, a sajtót mégsem engedik a vonat közelébe.

Azt hitték, hogy Bicske már a határ

Nem sokat változott a helyzet Bicskén, számolt be róla a Hír TV tudósítója 17 órakor. A migránsok a vonaton és a vonat mellet ülve várják, hogy mi lesz a továbbiakban, a vonat közelébe továbbra sem engedik a sajtó dolgozóit, akik megmutatták a rendőröknek a BRFK hivatalos sajtóközleményét, amely cáfolta azt, hogy műveleti terület lenne a pályaudvar, de ez semmin nem változtatott. Korábban egyébként, amikor a vonat megállt, azt hitték a menekültek, hogy a határ közelében vannak.

18 órakor a Hír TV tudósítója azt közölte a helyszínről, hogy folyamatosan szállítják el az embereket a Bicskéről menekülttáborokba, a vonaton maradt migránsokat próbálták rávenni, hogy ők is szálljanak fel a buszra a többiekkel, azonban többen a szerelvényen maradtak.