

Ha nem követjük a schengeni szabályokat, az unió káoszba süllyed – mondta Orbán Viktor újságíróknak, amikor megérkezett Brüsszelbe az EU-csúcs helyszínére. A magyar kormányfő azt is hozzátette: Magyarország a schengeni egyezmények szerint cselekszik, egészen addig, amíg a tagállamok vezetői másképp nem döntenek. A kormányfő saját, hat pontos javaslattal áll a többi miniszterelnök és államfő elé a menekültválság megoldására.
Véget kell vetni az egymásra mutogatásoknak és a félreértéseknek – ezt mondta az európai állam- és kormányfők csúcstalálkozója előtt Donald Tusk. Az Európai Tanács elnöke megjelölte azt az irányt, amelyen az EU-nak azonnal el kell indulnia a menekültválság megoldása érdekében.
„Több segítséget kell adni a menekülteknek abban a régióban az ENSZ Világélelmezési Alapján és a Menekültügyi Főbiztosságon keresztül, több segítség kell Libanonnak, Jordániának, Törökországnak és más országoknak a régióban, több segítség kell az uniós frontországoknak, és azonnal meg kell erősíteni a külső határellenőrzést a Frontex, az Európai Menekültügyi Hivatal és az Europol révén” – mondta az Európai Tanács elnöke, Donald Tusk.
Saját javaslattal érkezett Brüsszelbe a magyar miniszterelnök is, aki attól tart, hogy káoszba süllyed az Európai Unió.
„Van egy schengeni megállapodásunk, mindannyian egyetértettünk Európában azzal, hogy ezt aláírjuk, és világosan megmondtuk, hogyan kell cselekedni. Ez nem szándék kérdése, ez kényszer, szükséglet, kötelesség. Ha a miniszterelnökök azt mondják, hogy ne tegyem, hogy nincs szükség a határok ellenőrzésére, hogy Schengennek vége, akkor más politikai megoldást kell találnom, de most világos rendelkezés és jogi helyzet van. Schengen még létezik, ami azt jelenti, hogy teljesíteni kell schengeni kötelességemet, mert különben, ha nem teljesítjük a jogszabályokat, az egész Európai Unió káoszba süllyed” – így a miniszterelnök.
Orbán Viktor egy kérdésre válaszolva úgy fogalmazott, nem tartja hibásnak Németországot a helyzet előidézésében. A német kancellár arról beszélt, szorosabbra kell fűzni a kapcsolatot Törökországgal.
Néhány órával az állam- és kormányfők csúcstalálkozója előtt az Európai Bizottság is közzétette javaslatait. Ebben hasonló elemek vannak, mint Orbán Viktor javaslataiban, vagyis hogy a közel-keleti térséget, a menekülttáborokat kell támogatni, Törökországot kell megsegíteni, valamint a déli határok védelmére sokkal nagyobb súlyt kell fektetni. Hogy végül is milyen álláspont kerekedik felül, és milyen azonnali lépésekre szánja el magát az Európai Unió, az hamarosan ki fog derülni.
Magyarország védi Bajorország déli határait – jelentette ki Orbán Viktor, majd a bajor miniszterelnök végvári kapitányának nevezte magát.