

A családi értékekre, a család fontosságára hívta fel a figyelmet szentbeszédében Erdő Péter bíboros, prímás a budapesti Szent István-bazilikában.
A katolikus egyházban az év utolsó vasárnapján a Szűz Mária, Szent József és Jézus Krisztus alkotta Szent Családot ünneplik, példát állítva a mai családok elé. Erdő Péter felhívta a hívők figyelmét arra, hogy a mai modern, megváltozott körülmények között is minta és példakép kell, hogy legyen a Szent Család.
„A családban élő szeretet mindig túláradó erőt is jelent, ha van belső logikája a reménytelenségnek, a bezárkózásnak, a félelemnek és az önzésnek, akkor még inkább van ilyen logikája és energiája az Isten szándéka szerint való személyes szeretetnek. A családban megélt és felragyogó isteni és emberi szeretet az az erő, ami meg tudja menteni, meg tudja újítani népünket, világunkat, eleven lendületet tud adni egyházunknak is. Ámen” – fogalmazott a bíboros.
A családokba vetett bizalom megtartásáról beszélt Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában bemutatott misén vasárnap, miután olasz és külföldi családokkal találkozott. Az egyházfő kiváltságos helynek nevezte a családot, amely elsőként tanítja meg az embereknek a megbocsátás örömét.
„Ne veszítsük el a családba vetett bizalmat. Gyönyörű, amikor van, aki előtt kinyithatjuk a szívünket, és nem kell rejtegetnünk semmit. Ahol van szeretet, ott van megértés és megbocsátás is. Mindannyiótoknak, kedves családok, ez a mindennapi zarándoklat a missziója, amire a világnak és az egyháznak most nagyobb szüksége van, mint valaha” – fogalmazott a pápa.