NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár Hír TV Archív
Alázatra szólított fel Ferenc pápa

Alázatra szólított fel Ferenc pápa

Alázatra szólította fel a hívőket Ferenc pápa a vatikáni éjféli misén. A katolikus egyházfő tízezer zarándok előtt beszélt. Rómában tovább szigorították a biztonsági intézkedéseket, mert a hatóságok a párizsi merényletsorozat után itt is támadásoktól tartanak. Az egyházfő péntek délben mond karácsonyi beszédet a Szent Péter téren, de elődeivel ellentétben nem köszönti különböző nyelveken a világ népeit.

  • 2015. december 25., péntek 07:35
Vágólapra másolva!

Tízezernél is többen érkeztek a világ minden részéről a Vatikánba az éjféli misére. Az olasz fővárosban és a Vatikánban is megszigorították a biztonsági intézkedéseket. A Szent Péter-bazilikán belül már este fél tízkor elkezdődött az ünnepi program. Éjféli miséjében a katolikus egyházfő arról beszélt, hogy az egyháznak vissza kell szereznie a híveket.

„A társadalmunkat megrészegíti a hedonizmus” – kezdte beszédét a pápa; szerinte a fogyasztás és a külsőségek határozzák meg az emberek többségének életét, ami nem boldogsághoz, hanem elidegenüléshez vezet. „A bűnösök lebecsülik a bűneiket, miközben szembefordulnak Isten akaratával” – jelentette ki.

A hit elvesztése volt a téma az éjféli misén Jézus szülőföldjén, Betlehemben is. Ide, a Születés templomába is több ezer zarándok érkezett. A megszállt területen lévő templomba a helyi palesztin vezetők is elmentek. A jeruzsálemi latin pátriárka szónoklatában azt mondta: a spirituális értékek gyengülését jelzik a közel-keleti háborúk. „Az elmúlt időszakban egyre több fájdalmas incidenst látunk a Közel-Keleten és a világ többi részén is. Ez alapján látszik, mennyire elvesztették az emberek a spirituális értékeket és az emberiességüket” – szólt a pátriárka üzenete.

A szomszédos Szíriában a 2011 óta tartó háborúnak már több, mint negyedmillió áldozata van, és tízmillióan elmenekültek. Ennek ellenére itt is megtartotta a karácsonyi ünnepet a helyi keresztény közösség. „Reméljük, a háború hamarosan véget ér. Nem csak a városokat, hanem az emberek lelkét is újjá kell építeni” – mondta a szíriai latin pátriárka.

Az Iszlám Állam terrorszervezet egyébként Irakban és Szíriában is merényletekkel fenyegette meg a keresztényeket karácsony idejére.