NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár Hír TV Archív

A teniszvilágot is elérte a bunda

A labdarúgás és az atlétika után a teniszvilágot is bundabotrány rázta meg. A brit közszolgálati média szerint a világ legjobb 50 játékosa közül 16 érintett az ügyben. Egy fogadásokat figyelő szervezet szerint viszont ennél is több, 28 teniszező állhat kapcsolatban az olaszországi és oroszországi hálózattal. A profi teniszszövetség elnöke visszautasította a vádakat.

  • 2016. január 18., hétfő 11:42
Vágólapra másolva!

Bundabotrányt robbantott ki az ausztrál nyílt teniszbajnokság nyitónapja előtt a BBC. A brit közszolgálati adó szerint bizonyítékok is vannak arra, hogy a világ legjobb 50 játékos közül 16-ot érinthet a csalás. Neveket egyelőre még nem hoztak nyilvánosságra, de annyit közöltek, hogy 8 olyan játékosról lehet szó, aki a jelenleg is zajló Australian Openen is részt vesz, De három wimbledoni meccs is gyanús. A profi teniszszövetség, az ATP elnöke visszautasította a vádakat.

„A teniszszövetség határozottan visszautasít minden olyan feltételezést, amely szerint bizonyítékok léteznek a bundázásra, vagy hogy nem folytattunk volna teljes körű vizsgálatot. A BBC és a BuzzFeed főként 10 évvel ezelőtti esetekre hivatkozik, mi minden új információt megvizsgálunk, ahogy mindig” – mondta Chris Kermode.

A nyomozás még 2007-ben indult Martín Vassallo Argüello és Nyikolaj Davigyenko meccséhez kapcsolódó fogadások miatt. Eddig még nem sikerült rájuk bizonyítani semmit, de a vizsgálatok közben olyan Észak-Olaszországhoz, Szicíliához és Oroszországhoz kötődő csalóhálózatra bukkantak a hatóságok, amely teniszcsillagokkal áll szoros kapcsolatban.

A szakági szövetségek eddig 14 millió dollárt költöttek a korrupció elleni küzdelemre. Saját szervezetük története során eddig 18 játékost büntetett meg csalás miatt, 6-ot véglegesen eltiltottak a profi játéktól. A TIU-nak egyébként jogában áll a gyanúba keveredett játékostól elkérnie a mobiltelefonját, vagy bármilyen elektronikus eszközét a vizsgálatokhoz. „De ha a játékosok nem járulnak hozzá, az azt jelenti, hogy nem működnek együtt és ezért szankcionálhatók. Ilyen esetért nemrég 2 éves felfüggesztést kapott egy játékos” – mondta Nigel Willerton, a TIU igazgatója.

A női ranglistavezető nem került kapcsolatba a hálózattal. „Nem tudok erről semmit. Amikor játszom, akkor játszom, csak engem érintő kérdésekre tudok válaszolni. Nagyon keményen játszom, és minden teniszező ezt teszi, szerintem. Ha ez zajlik is, nem tudok róla, olyan, mintha buborékban lennék” – mondta Serena Williams.

A férfi világelső, szerb Novák Djokovics viszont azt közölte, 10 éve 110 ezer fonttal próbálták lefizetni, de ő visszautasította az ajánlatot, azóta nem tud hasonló, a teniszvilág élvonalát érintő bundabotrányról.