
Egy csoportos létszámleépítést már bejelentett a BKV, és a budapesti HÉV-ek állami tulajdonba vétele újabb elbocsátásokkal járhat – nyilatkozta a közlekedési vállalat vezetője a Hír TV-nek. Míg most első körben a buszos és trolis karbantartói állások szűnnek meg, addig az agglomerációs vasútvonal átadásával a szellemi foglalkozásúakból lesz szükség kevesebbre. Az egyik szakszervezet bírósághoz fordul az elbocsátások miatt.
„Kétszáz fővel lehetnek csak kevesebben a BKV-sok. Feleslegessé válhat az óbudai garázs és telephely. De ezt a lépést, ha megteszik, nincs még róla döntés, bár kíváncsi vagyok, Nemes úr mekkora sajtótámogatás mellett fogja elmondani az ellenkezőjét.” A főpolgármester pénteken még a szakszervezetek rémhírkeltéséről beszélt. Hétfőn azonban a városháza jelentette be: 96 dolgozóját küldi el a BKV. Elsősorban a busz- és trolibusz-karbantartókat érinti az elbocsátás, miután a közlekedési vállalat autóbusz-kapacitásának az egyharmadát más szolgáltatókhoz szervezte ki. A Hír Televíziónak nyilatkozó szakszervezet az egyeztetést hiányolja. „A BKV-nak előzetesen legalább azokat az érveket, amelyeket mi megfogalmaztunk a létszámleépítés elkerülése érdekében, ezeket végig kellett volna vennünk. Nem együttműködő a BKV, és ezért döntünk úgy, hogy amennyiben a jogi lehetőség biztosított, bírósághoz fordulunk” – fogalmazott Nemes Gábor, az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke.
A BKV vezetője nem lát jogalapot a szakszervezet lépésére, szerinte mindenkivel tárgyaltak. „Már a múlt évben is egyeztettem személyesen is Nemes Gábor úrral, illetve a szakszervezet valóban konzultációt kezdeményezett azzal, hogy a leépítések várhatók-e. Ezt januárban megtartottuk, amelyre a Nemes úr nem jött el. Ilyen alapon, tehát ha nem jön el, nem tudunk vele egyeztetni” – mondta Bolla Tibor.
Jelenleg 1500-2000 szellemi foglalkozású dolgozója van a BKV-nak. Ha a HÉV-ek állami fenntartásba kerülnek, ők is leépítésre számíthatnak. „Az általános költségek csökkentése miatt a BKV Zrt. szellemi állományába ez vonhat létszámleépítéseket, mert egész biztosan nem minden munkavállalót vennének át. De úgy gondolom, hogy az üzemeltetők, a fizikai munkások, a karbantartók egy HÉV államosításával meg tudják őrizni a munkahelyüket” – nyilatkozta a BKV Zrt. elnök-vezérigazgatója.
A már bejelentett csoportos elbocsátástól 400-500 millió forintos megtakarítást vár a főváros. Az óbudai buszgarázs eladásáról egyelőre nincs szó, de a bezárás nem először vetődött fel.