

Nem hagyja annyiban hirdetőoszlopai elbontását a Mahir Cityposter, a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó cég pótolja az elbontottakat. A lépést azzal indokolják, hogy a cég továbbra is érvényesnek tekinti a fővárossal 2005-ben huszonöt évre kötött szerződést, és szeretne eleget tenni vállalásainak. Kocsis Máté szerint jogszerű az elbontás, a rendőrséget is bevonhatják a bontásba.
A reklámfelületeket szombaton kezdték elbontani a Budapest Közút Zrt. alvállalkozói. Az elszállított hirdetőoszlopok helyére vasárnap újakat helyezett ki a Mahir. A cég jogi képviselője azt mondta, minden elbontott oszlopot újjal pótolnak, hogy a társaság meg tudjon felelni a vállalt hirdetési kötelezettségeinek. „A cégnek komoly szerződései vannak reklámozóikkal, többek között a főváros különféle intézményeivel, ingyenes reklámokat biztosítanak, azon kívül közel háromszázmilliós árbevételt termel a fővárosnak. Ha kivágják az oszlopokat, és nem tudják a reklámfelületeket biztosítani, akkor itt bizony komoly jogsértések és károsodások fognak bekövetkezni” – hangsúlyozta Magyar György ügyvéd.
Magyar szerint a jogtalan elbontás miatt már most százmilliós a cég kára. „Jogos önhatalommal élünk akkor, amikor a biztonsági embereknek azt az utasítást adja a cégvezetés, hogy megvédhetjük saját tulajdonú oszlopaikat. Amíg tudnak, védenek, ha nem, bírói utat kell megint kérjünk, hogy bíróság tiltsa el ettől a végrehajtástól a céget, tegyenek le biztosítékot az okozott kárra vonatkoztatva, amely már most meghaladja a hétszázmillió forintot. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy milyen szerződésszegésből keletkező joghátrányok keletkeznek: elmaradt haszon s a többi. Annak nincs értelme, hogy a közelharcot vívjanak a városban, azt sem támogatom, hogy egyik leveszi az oszlopot, a másik felteszi; jogi úton kell ezt megoldani, vagy tárgyalásos úton” – így az ügyvéd.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának jogi végzettségű parlamenti államtitkára azt mondja, fővárosi ügyről van szó, ezért nem kommentálja. „Ez a Fővárosi Önkormányzat kérdésköre, az Emberi Erőforrások Minisztériumának ebben semmilyen kompetenciája nincs” – szögezte le Rétvári Bence.
Az LMP egyértelműnek tartja, hogy a kormánypárt a Simicska Lajos elleni bosszúhadjáratot folytatja. „A Fidesznek láthatóan édes a bosszú, most ugye arra törekszik, hogy a korábbi oligarcháján, akivel összeveszett, gyakorlatilag megpróbál bosszút állni. Világos, hogy itt mire megy ki a játék, teljesen egyértelmű bosszúról van szó a Fidesz részéről. A kormányról már amúgy is tudható volt az, hogy ha valaki nincs nála jó helyzetben, akkor minden módon próbálja ellehetetleníteni; ez a játszma is gyakorlatilag eddig erről szólt” – mutatott rá Szél Bernadett társelnök.
A Fővárosi Közgyűlés ősszel mondta fel egyoldalúan a 2031-ig szóló szerződést a Mahir Cityposter Kft.-vel. A döntést a vállalat bíróságon támadta meg, ennek ellenére a budapesti közgyűlés kormánypárti többsége egy fideszes javaslatra úgy döntött: ha a Mahir Cityposter év végéig nem bontja el hirdetőoszlopait, akkor a cég költségéra a főváros teszi ezt meg. A kft. és a főváros pere január 11-én kezdődik.
Tevékenységi engedélyét kockáztatja a Mahir City Poster hirdetőoszlopait védő biztonsági cég, a fideszes Kocsit Máté szerint. A fővárosi önkormányzat rendészeti tanácsnoka a folyamatban lévő bírósági eljárás ellenére jogszerűnek tartja a hirdetőoszlopok elbontását, és úgy nyilatkozott: ha a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó társaság által megbízott őrző-védő cég továbbra is akadályozza a munkálatokat, elveszítheti a tevékenységére vonatkozó engedélyét. A tegnap megkezdett bontás folytatásához a főváros a rendőrség segítségét kéri.