
Ezúttal egy Bajcsy-Zsilinszky úti oszlopnál kezdték a bontást, de a Mahir biztonsági emberei körbe állták azt.
Folytatódik a Mahir-oszlopok elbontása Budapesten. A főváros cége, a Budapest Közút ezúttal egy Bajcsy-Zsilinszky úti oszlopnál kezdte a bontást, de a Mahir biztonsági emberei körbe állták azt – jelentette helyszíni tudósítónk.
Nagy Ajtony Csaba, a Mahir Cityposter Kft. felügyelőbizottsági tagja elmondta, a biztonsági emberek meg fogják akadályozni az elszállítást, ugyanis nincs jogerős bírósági döntés arról hogy ezek az oszlopok elszállíthatók
„Ez az úgynevezett jogos önhatalom. Ők jogosultak akár testi erőszakkal is megvédeni az oszlopot, arányosság követelményeinek megfelelően. Reméljük, nem kerül erre sor, és felhagynak ezzel a jogsértő magatartással a Fővárosi Önkormányzat munkatársai és bevárják a jogerős bontásról szóló ítéletet. Ha lesz ilyen, reményeink szerint nem lesz, és a pereket meg fogjuk nyerni, amit indítottunk” - fejtette ki Nagy Ajtony Csaba.
Egyelőre a rendőrök nem avatkoztak közbe, és korábban azt mondták, hogy nem is fognak, hiszen ők itt nem tudnak igazságot tenni, kérdés, hogy meddig fajul a helyzet – tette hozzá a tudósítónk.
A Fővárosi Közgyűlés tavaly szeptemberben mondta fel a Mahirral 2006-ban kötött, 25 évre szóló szerződést a hirdetőoszlopokról, majd decemberben úgy határozott, hogy ha a cég magától nem távolítja el azokat, akkor a Mahir költségére végzi el a munkát. A Mahir jogellenesnek tartja és vitatja a Fővárosi Közgyűlés szerződésbontását.
A főváros január 2-án kezdte el darus kocsikkal elszállíttatni a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó reklámfelületeket. Akkor 50 oszlopot lebontottak, ezeket az oszlopokat azonban a Mahir pótolta.