NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár Hír TV Archív

Félnek a tanárok, mégis egyre többen tiltakoznak

Külön egyeztetésre hívta az emberi erőforrások minisztere az országos tiltakozó mozgalmat elindító miskolci pedagógusokat. A Herman Ottó Gimnázium tanárainak az oktatási rendszert bíráló nyílt leveléhez már több tízezren csatlakoztak. Köztük van számos szakközépiskola is, amelynek fenntartója a nemzetgazdasági tárca. Ennek ellenére a képzésért felelős államtitkár nem érezte illetékesnek magát az oktatásra vonatkozó kérdésben.

  • 2016. január 26., kedd 18:06
Vágólapra másolva!

Szegő Edit elsők között írta alá a miskolci Herman Ottó Gimnázium petícióját, de már csak volt tanárként. 21 év után, tavaly augusztusban felmondott, elege lett. „A közoktatás, vagy aminek mostanában hívják, a köznevelés jelenlegi állapota miatt mondtam fel. Én jó lelkiismerettel már nem tudtam a nevemet adni azokhoz a folyamatokhoz, ami ellen most például a Herman gimnázium kollégái, szülői, diákjai tiltakoznak” – mondta a pedagógus. Szerinte a Miskolcról indult mozgalomnak addig nem szabad megállnia, amíg az egész köznevelési törvény újragondolását el nem érik.

A kezdeményezéshez már 22 ezren csatlakoztak. De sokan félnek, ezért véleményüket csak álnéven fejtették ki, és van olyan tiszántúli iskola, amelyik a fenntartó magatartása miatt kérte, hogy névtelen maradjon. „Aláíratnak velük olyan nyilatkozatot, hogy nyilatkozási stop van. Nem nyilatkozhatnak, nem adhatják a nevüket semmihez, sem egyénileg, sem testületileg. Jelezte egy kolléga, hogy az ő hozzászólását, bejegyzését, ráadásul ő még névvel is vállalta, kirakták a tanáriba, mint elrettentő példát, és le akartál váltani a közalkalmazotti tanács tagságáról, tehát tudunk ilyen esetekről. Azóta ő visszavonult, töröltette magát a felületről” – fogalmazott Csabalik Zsuzsa, a Pedagógusok Szakszervezetének miskolci titkárhelyettese.


Az aláírások a Tanítanék.com oldalon gyűlnek, az oldal üzemeltetője is azt mondja, sokan kérik a csatlakozásuk vagy nevük törlését. A támogatók száma azonban ennek ellenére nő. A Hír TV-nek nyilatkozó pécsi tanár is azt mondja, hogy jelenleg sem a diákok, sem pedig a tanárok nem tudnak megfelelni az elvárásoknak. „Sokan érezzük úgy, hogy maga az oktatási rendszer olyan belső ellentmondásokat tartalmaz vagy hordoz, ami miatt egyszerűen még a jó szándékú elvárásoknak sem lehet megfelelni.”

Az ország egyik legnívósabb iskolájában is pénzhiányra panaszkodnak. Új számítógépeket is csak a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége, valamint az önkormányzat támogatásával tudtak beszerezni. „Az ellátási nehézségek minket kevésbé érintenek. Érintenek minket is természetesen, de kevésbé. Krétával elvagyunk, papírral szűkösen elvagyunk látva, ez az egyik neurotikus elem nálunk, de egyébként ami hiányzik az iskolában, az a felújításoknak a rendszeressége” – szögezte le Szokolai Tibor, a Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium igazgatója.

Nemcsak gimnáziumok csatlakoznak a miskolci mozgalomhoz, hanem szakiskolák és szakközépiskolák is, amelyek fenntartója tavaly óta a nemzetgazdasági tárca. A képzésért felelős államtitkár mégis hárítja a felelősséget.

Jövő hétre a miskolci pedagógusok fáklyás felvonulást szerveznek. Az emberi erőforrások minisztere azonban még ezt megelőzően, szerdán tárgyal velük. Az országos tiltakozást elindító Herman Ottó Gimnázium közalkalmazotti tanácsának elnöke a Hír Televíziónak azt mondta: nem számít sikerre, szerinte Balog Zoltán látogatása csak egy informális tájékozódás lesz.