
A tervezett 60 nap helyett a szocialisták 8 napban maximálnák a kormány által kihirdethető kritikus terrorfenyegetettség fenntartását.
Molnár Zsolt hozzátette: a rendkívüli intézkedések tartós fenntartását – mint például a honvédség bevetését és az alapvető jogok korlátozását – a parlament 2/3-os döntésétől tenné függővé. A nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnöke azt is szükségesnek tartja, hogy a rendőrségen belül hozzanak létre önálló szervként működő határrendészeti főigazgatóságot.
„Kevéssé valószínű az, hogy olyan terrorcselekmény történjen, amiben a rendőrség és a nemzetbiztonsági szolgálatok azonnali beavatkozása nem elégséges, és 8 napig a honvédséget be kéne vetni, de egyben – és itt nagyon fontos, amit mondok – sem a szükségállapot, sem a rendkívüli állapot, sem a megelőző védelmi helyzet nem áll fenn. Tehát ez kétség kívül egy joghézagot tölt be, ez a kritikus terrorfenyegetettség, amit így nevezünk, és ez a 8 nap rendelkezésére áll a kormánynak, ezalatt össze kell hívnia a parlamentet és össze kell hívnia a nemzetbiztonsági és honvédelmi bizottságot a parlamentben, és általuk kell javasolni a 8 napon túli intézkedéseket” – mondta a nemzetbiztonsági bizottság elnöke.