NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár Hír TV Archív

Titkos felvétel: fideszes vezetők magyarázzák a túlárazást

Titkos hangfelvételen magyarázzák Szekszárd fideszes vezetői, miért kell túlárazni egy közbeszerzést – a 2012-es dokumentumot Hadházy Ákos, az LMP antikorrupciós szóvivője hozta nyilvánosságra.

  • 2016. január 28., csütörtök 16:33
Vágólapra másolva!

A politikus azt ígéri: mostantól korrupcióinfó néven tart majd minden héten sajtótájékoztatót, hogy konkrét esetekkel támassza alá, hogyan működik ma Magyarországon a közbeszerzés.

A most bemutatott hangfelvételen a szekszárdi önkormányzat képviselői, köztük a város jelenlegi polgármestere, Ács Rezső az egyik óvodaberuházással összefüggésben beszél arról, hogy túl kell árazni a beruházást, mert akkor lesz olyan cég, amely megelőlegezi majd a támogatást.

„A Fidesz-frakciónak Szekszárdon tudomása volt, hogy ez 66 millió forintban kerül, de felértékelték 120 millió forintra, és a minisztérium már úgy írta ki a pályázatot, hogy erre 120 millió forintot lehet erre elkölteni a frakcióban azzal magyarázták ezt, hogy a vállalkozó visszaadja majd a szükséges önrészét a pályázatnak. 15 százalékos önrész volt kiírva ebben a pályázatban. Egyébként a végén 100 százalékos lett a megvalósítási összeg, ami maradt a végén, ill. nem maradt, mert a végén 130 millió lett” – mondta el Hadházy Ákos.

A szekszárdi polgármester nem tagadja, hogy ő szerepel a hangfelvételen, Ács Rezső az Indexnek ugyanakkor azt sérelmezte, hogy a hanganyagot több helyen megvágták, és emiatt az „a tények ferdítésére alkalmas”. Az uniós pályázatokért felelős miniszterelnökség továbbmegy: szerintük ha Hadházy valóban részt vett egy olyan megbeszélésen, ahol közpénzek szabálytalan felhasználásáról egyeztettek, és nem tett feljelentést, akkor ő maga bűncselekményt, az LMP pedig bűnpártolást követett el.