

Befejezték a demonstrációt a taxisok, miután a személyszállítóknak sikerült egyeztetniük a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban tárgyalt a demonstráló taxisok delegációja. Tasó Lászó, az NFM közlekedési államtitkára a taxisokkal folytatott egyeztetés után bejelentette: jövő héten folytatják a tárgyalásokat a taxisok kérései, észrevételei mentén, és olyan jogszabályi környezetet fognak kialakítani, amely az elmúlt napokban megfogalmazódott a fuvarozók részéről, valamint az Uber helyzetét is igyekszenek majd rendezni. Pontos részleteket azonban az államtitkár nem mondott, számolt be munkatársunk 12 órakor a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól.
„A demonstráló taxisok képviselőivel egyeztettünk és jövő héten folytatjuk a megbeszéléseket. Ennek eredményeképpen délután a tünetes befejeződik és hazamennek. És folytatjuk a jövő héten majd érdemben a megbeszéléseket” – fogalmazott a közlekedési államtitkár a Hír TV-nek.
Gelencsér Zsolt, a taxisdemonstráció főszervezetője azt közölte, hogy 14 órakor véget vet a tüntetésnek, miután elérték céljaikat, választ és segítséget kaptak a kormány részéről.