
Világméretű járványt robbanthat ki a zikavírus – amerikai tudósok egy csoportja szerint. A Hír Televízió által megkérdezett szakértő Reggeli járat című műsorunkban ugyanakkor azt mondta: a szúnyogok által terjesztett betegség a magyarországi csecsemőket nem veszélyezteti. Amerikában már elkezdtek vakcinát fejleszteni a kór ellen.
„Ez sokként ért minket, mert senki nem tudta elmagyarázni nekünk, mi az a mikrokefália és mi okozza. Szerettük volna tudni, hogyan fejlődik majd a kicsi, de senki sem tájékoztatott minket” – panaszkodott egy brazil kismama, akinek gyermeke kóros kisfejűséggel született, miután anyját zikával fertőzött moszkitó csípte meg.
A betegség az amerikai kontinensen már több mint 20 országban jelent meg, és az elmúlt hónapokban a régióban több ezer gyermek jött világra deformált koponyával és agykárosodással. Az érintett országok kormányai arra kérték a nőket, hogy halasszák el a gyermekvállalást. Az Egészségügyi Világszervezet szerint a térségben Kanada és Chile kivételével minden állam veszélyben van.
„A kórt terjesztő moszkitó petéi egy évig is életben tudnak maradni, de csak a megfelelő körülmények között kelnek ki: nedvességre és melegre van szükségük. Északon, az Atacama-sivatagban meleg van, de ez az egyik legszárazabb hely a világon. Délen pedig sokat esik, de hideg van” – mondta Roberto Del Aguila chilei epidemiológus.
Az Egyesült Államokban orvosok egy csoportja attól tart, hogy világméretű járvány robban ki, és arra szólítják az Egészségügyi Világszervezetet, hogy az ebolajárványból tanulva hívjanak össze szakértői válságbizottságot. Szerintük a védőoltás kifejlesztése legkevesebb két évet vesz majd igénybe, de akár tíz év is eltelhet, mire hozzáférhetővé válik a vakcina.
A tudósok ezért inkább a járvány okát szüntetnék meg: azon dolgoznak, hogy az érintett területeken génmódosítással kiirtsák a moszkitókat. A génkezelt szúnyogokat Brazília egyik régiójában már bevetették, sikerrel.
„Amikor a génmanipulált hímek vadon élő nőstényekkel párosodnak, minden utód elpusztul. Ez nőstényenként ötszáz petét jelent, vagyis ötszázzal kevesebb moszkitó jön világra” – mutatott rá Haddyn Parry, az Oxitech vezérigazgatója.
Az érintett területen 92 százalékkal csökkent a szúnyogpopuláció tavaly április és november között.
A Hír Televízió által megkérdezett szakértő elmondta: a fertőzést csak a moszkitók egy bizonyos fajtája terjeszti. „Azok a szúnyogok, amik az ilyen típusú vírusmegbetegedéseket, nemcsak a zikát, hanem a sárgalázat, a Dengue lázat terjesztik, borzasztó alacsony számban hazánkban is megvannak; de természetesen olyan alacsony számban, hogy ettől komolyabb járvány nem tud kialakulni” – mondta a Szent László kórház infektológusa, Szlávik Miklós.
Szlávik János szerint ezért nem lehet arra számítani, hogy Magyarországon is elterjed a zikavírus.