
A Liverpool és a Sevilla között dől el, hogy ki nyeri meg az Európa-ligát. A tét emellett nem csak a kupagyőzelem. A győztes ugyanis jövőre a Bajnokok Ligájában indulhat.
Mindkét csapatnak a BL-indulás a tét a ma esti Európa-liga-döntőben. A Liverpool és a Sevilla sem végzett ugyanis az első négyben az angol, illetve a spanyol bajnokságban, ami automatikus Bajnokok Ligája-indulást jelentett volna.
A Sevilla ötödször – emellett pedig sorozatban harmadszor – nyerheti meg az Európa-ligát. A spanyol csapat igazi specialistának számít az El-ben, azonban az angol csapatok ellen eddig negatív mérleggel bír. „Az, hogy történelmet írhatunk, és a nevünket belevéshetik a klubhistóriába, rendkívül motivál minket. Azonban fontos, hogy megtaláljuk az egyensúlyt az érzelmi töltet és a koncentráció között, és 100 százalékkal a mérkőzésre tudjunk figyelni mind szívben, mind pedig fejben” – mondta Unai Emery, a Sevilla vezetőedzője.
A Liverpool története során negyedszer nyerheti meg a második számú európai kupasorozatot. A Vörösöknek biztató lehet, hogy a spanyol csapatok ellen pozitív a mérlegük. Emellett Jürgen Klopp is szeretne javítani döntőbeli mérlegén. A német tréner négy finálét is elbukott már pályafutása során – hármat a Dortmund, egyet pedig a Liverpool kispadján.
A mérkőzés 20 óra 45 perckor kezdődik.