
A legmagasabb szintű terrorkészültség mellett kezdődik este a labdarúgó-Európa-bajnokság Párizsban. A hatóságoknak nemcsak a dzsihadistáktól, de a brit szurkolóktól is tartaniuk kell, akik Marseilles-ben már verekedést provokáltak az éjszaka. Közben tovább folytatódik az országos sztrájk is, amelyhez szombaton az Air France pilótái is csatlakoznak.
Éjszakai verekedéssel melegítettek az Eb-re a brit szurkolók. Szombaton Oroszország ellen lép pályára az angol válogatott, de a drukkerek már csütörtök este akcióba lendültek. „Hol van az Iszlám Állam?” – kiabálták a brit drukkerek, akik arab fiatalokkal és a rendőrökkel is összecsaptak.
„Egyáltalán nem aggódom, sőt optimista vagyok, kezdődik az Eb, ilyenkor van mindig egy kis probléma a drukkerekkel, persze az angolokkal is, de már mindenféle nemzetiségű vendégünk volt, angol, francia és orosz is” – nyilatkozta egy franca bártulajdonos.
Az egyik angol vezérszurkoló korábban azt közölte az interneten, hogy az orosz drukkerekkel közösen fogják helybenhagyni a marseille-i arabokat.
Franciaország mindenesetre teljes készültségben van, mindenki azt találgatja, hogy lesz-e terrortámadás az Eb-nek otthont adó 10 város valamelyikében. Az érdeklődők számára szurkolói zónákat alakítottak ki, ahol óriáskivetítőkön követhetik a meccseket a drukkerek.
A terrorelhárítók a házilag készített pokolgépektől tartanak a leginkább. A belügyminiszter egy tűzszerészeti központ átadásán beszélt a fenyegetésről. „Mint ahogy azt a párizsi és brüsszeli támadásoknál is láttuk, a támadók eljárásmódja jelentős mértékben megváltozott. Tavaly november 13-án először a területünkön a támadásokat robbanóöv segítségével követték el. Március 22-án a brüsszeli terroristák már bombatámadást követtek el a tömegközlekedési járművön. Tehát ezek korábban nem látott dolgok Európában, a területünkön – az öngyilkos merénylet és az egyidejű támadások alakították ki azt, amivel most szembenézünk” – mondta Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter.
A francia szervezőknek nem csak a terrorfenyegetettség jelent kihívást. Franciaország-szerte hetek óta sztrájkolnak és tüntetnek a szakszervezetek a munka törvénykönyvének tervezett módosítása ellen. Párizsban legutóbb a szemétszállítók tették le a munkát. Szombattól pedig az Air France pilótái sztrájkolnak. A folyamatos tüntetések újabb felvonásaként Párizsban a legnagyobb szakszervezet nyugdíjasai tüntettek, szintén a törvénymódosítás ellen.
„A kormány sok mindent ígért, de nem akarja betartani azokat, úgyhogy természetes, hogy az emberek mérgesek. Ugyanakkor meg is sértik a munka törvénykönyvét, ami még mérgesebbé teszi a dolgozókat és a nyugdíjasokat is” – hangsúlyozta Jean-Pierre Lalbat nyugdíjas vezető.
Nantes-ban is utcára vonultak a munkavállalók. A demonstrálókkal később összecsaptak a rendőrök, miután a szakszervezeti tüntetők elkezdték dobálni az egyenruhásokat, több személyt letartóztattak.