NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár Hír TV Archív
Halálra szurkáltak egy rendőri vezetőt és nejét

Halálra szurkáltak egy rendőri vezetőt és nejét

Halálra késeltek egy francia rendőrparancsnokot és feleségét Párizstól 50 kilométerre. A támadó először a rendőri vezetővel végzett, azután túszul ejtette feleségét és gyerekét, majd elbarikádozta magát. A rendőrök tárgyalni próbáltak, majd megrohamozták a házat. A támadóval végeztek, a kisfiú túlélte a túszdrámát.

  • 2016. június 14., kedd 06:52
Vágólapra másolva!

A magnanville-i, 42 éves rendőrparancsnok éppen hazaérkezett, amikor késsel támadt rá egy férfi. Halálos sebet ejtett a rendőri vezetőn. A támadó ezt követően a férfi feleségét és gyerekét túszul ejtette, majd elbarikádozta magát.

„A különleges egységek gyorsan a helyszínre érkeztek, és megkezdték vele a tárgyalást. A roham terve is megszületett azonnal, ha a tárgyalások nem a tervek szerint zajlanának. Aztán úgy döntöttek, hogy behatolnak. Ezek voltak a robbanások és a lövések, amelyeket hallani lehetett” – közölte az akció után Pierre-Henry Brandet belügyminisztériumi szóvivő.

Az elkövetőt agyonlőtték, de a túszul ejtett nőt holtan találták. „Szerencsére egy kisfiút megmentettünk, aki a házban volt, ő már biztonságban van, miután a rendőrök kimentették, és akire most az egészségügyi csapataink ügyelnek” – tette hozzá Brandet.

A francia elnök egyértelműen terrorakciónak minősítette a támadást. „A férfi rendőrparancsnok volt, a nő pedig köztisztviselő a belügyminisztériumnál. Őket gyilkolta meg egy terrorista tegnap. Ez kétségkívül terrorcselekmény volt, egyrészt, mert az elkövető akarta, hogy terrorcselekménynek tűnjön, másrészt pedig azért, mert a szervezet, amelynek hűséget esküdött, vállalta a felelősséget” – fogalmazott Francois Hollande.

A támadó egy 25 éves férfi, Larossi Abballa volt, akit a rendőrség és a terrorellenes szervezetek már figyeltek azóta, hogy 2013-ban hároméves börtönbüntetésre ítélték iszlamista harcosok Pakisztánba segítése miatt. A francia belügyminiszter szerint a terrorkészültség továbbra is a legmagasabb szinten marad Franciaországban és Európa-szerte is.

„A kormány teljes készültségben van már hónapok óta a fenyegetettség miatt, amit továbbra is a legmagasabb szinten kezelünk. A legmagasabb szintű Franciaországban és Európában is, Nyugaton is, és annak tükrében, amit az előző 48 órában láttunk, az Egyesült Államokban is. A mozgósítást az elmúlt hetekben kezdtük meg a franciákat fenyegető veszélyes emberek tömeges letartóztatásával. Több mint 100 embert vettünk őrizetbe 2016 eleje óta” – közölte Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter.

A mostani támadás az első a 2015 novemberében bevezetett rendkívüli állapot óta Franciaországban. Párizs a novemberi, 130 ember életét követelő terrortámadás után hirdetett rendkívüli állapotot.