
A pécsi Zsolnay Porcelánmanufaktúra felszámolását kezdeményezte a társaság hitelezője, egy kormányközeli cég. A manufaktúrának májusban kellett volna kifizetnie több mint 400 millió forintos tartozását a Magyar Fejlesztési Banknak. A Zsolnay azonban ezt nem tette meg, az MFB pedig egy magyar építőipari vállalatnak adta el a követelést, így a pécsi cég most már neki tartozik. A törvényszéknek három napja van arra, hogy döntsön a vagyonfelügyelő kirendeléséről. Ha megindul a felszámolás, a Zsolnay új tulajdonosa több tízmilliárd forintnyi kormányzati megbízásra is számíthat.
A Zsolnay-gyárat egyelőre a Porcelánmanufaktúra Zrt. üzemelteti, a cég többségi tulajdonosa egy külföldi üzletember. A dolgozók azonban egymás után mondanak fel, és mennek át a pécsi önkormányzat frissen alapított vállalkozásához. A város vezetése arra játszik, hogy átveszi a gyárat, amint elrendelik a Porcelánmanufaktúra Zrt. felszámolását.
„Egyelőre most vihar előtti csönd van. Azt várjuk vagy azt nézzük egyelőre, hogy a Zsolnay manufaktúra miként reagál a dologra. Én úgy gondolom, hogy pillanatnyilag egy felszámolás előtti állapot van, hogy ebből mikor lesz konkrét felszámolás, azt nyilván nem tudom megmondani” – jelentette ki Pécs polgármestere, Páva Zsolt.
A Porcelánmanufaktúra Zrt.-t a Magyar Fejlesztési Bank hitelezte, de a kölcsön tavaly lejárt. Az MFB idén májusig várt a hitelszerződés felmondásával. A Porcelánmanufaktúra továbbra sem törleszt, helyette perel.
„A kormánynak az a célja, hogy a Zsolnay számára lehetőséget teremtsen az állami közberuházások kapcsán itt az iparművészeti az egyik, de van egy másik, mert ha jók az emlékeim, a volt Pénzügyminisztériumnak is van ilyen része a budai várban, és szeretném aláhúzni, hogy a kormány Pécs városának törekvéseit támogatja” – közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Az Iparművészeti Múzeumot, amelynek tetejét Zsolnay-cserepek borítják, 25 milliárdból újítják fel. A Zsolnay iránt egyébként érdeklődik egy kormányközeli építőipari cég.